„Természetesen és örömmel”

Eltelt egy év, amióta a soproni Hotel Fagus tulajdonosi köre – a korábbi üzemeltetőkkel történt megegyezést követően – tavaly novemberben átadta jelenlegi üzemeltetőjének, a Creative Hotel Consulting Kft.-nek a szállodát. Az eltelt időszakról Kovács Miklóssal, a Hotel Fagus értékesítési és marketingigazgatójával, az üzemeltető cég egyik tulajdonosával beszélgetünk.

Mikor vettétek át a szállodát, és milyen körülmények között?

2012. november 22-én rendkívül leegyszerűsített fizikai állapotban, teljesen lerobbant „hardverrel” és „üzemeltetési szoftver” nélkül, üres gépekkel, néhány vendég által lakottan vettük át a szállodát. Front office managerünk segítségével gyakorlatilag az átadás-átvétel aláírását követően töltöttük fel a Hostware programba a szobatípusokat, szobaszámokat, statisztikai és árkódokat és mindent, amit ilyenkor kell. Kinyomtatva megkaptunk egynapi lakólistát, a napi utazólistát és a novemberi érkezők listáját napi bontásban. Ennyivel indultunk. És iszonyatos eszközhiánnyal. 3200 foglalatból csak 1500-ban volt működő izzó. De minden területen hasonló állapotok uralkodtak. A két értékesítőből az egyik másnap már be sem jött dolgozni, a másik felmondott. Január közepére sikerült felállítanom az értékesítési csapatot. Aztán szembesültünk a következő problémával. A régió legjobb konferenciaszállodájából kuponos szálloda lett, foglalások csak a piacon jól ismert kuponos, belföldi közvetítőktől érkeztek. Újra kellett pozicionálnunk a szállodát, az árualapot, új szolgáltatásokat, új márkát kellett bevezetnünk.

Mitől egyedi szerinted a szálloda?

A tervezők és az építészek fantasztikus munkát végeztek nyolc évvel ezelőtt. Olyan rendkívüli harmóniát hoztak létre a természetes és az épített környezet egyensúlyának kialakításában, ami példaértékű. Mind a külső stíluselemek, mind a belső terek, formák és színvilág a mai napig hihetetlen összhangban vannak egymással, a botanikus kerttel, a Lővérekkel, de még a parkoló kertjével is. Minden emberi léptékű, ugyanakkor elég tágas, a gyerekeknek van elég helyük szaladgálni, az idősebbek le tudnak ülni, a szomjasabbak tudnak inni egy italt a kávézónál, ugyanabban a lobbiban. Ezt leginkább a kicsik érzik, csaknem minden gyerek már az érkezés napján megkérdezi a szüleit: ugye jövünk még máskor is ide? Természetesen rendkívül előnyös nemcsak a szálloda, hanem Sopron fekvése is, a városban és környékén számtalan látnivalót találnak a vendégek: a közelben fekszik a Fertő tó, de Bécs és Pozsony sincs messze.

Mire vagytok a legbüszkébbek az elmúlt egy évben?

Először is rendkívüli kollégákat ismerhettünk meg, köszönjük nekik egész éves munkájukat és támogatásukat. Másodsorban nagyon sok korábbi törzsvendég keresett fel bennünket, akik két-három évvel ezelőtt vagy még korábban gyakran megszálltak a szállodában, aztán már elmaradoztak. Közülük – az üzemeltetőváltásról hallva – jó néhányan újra ellátogattak a Hotel Fagusba. Esélyt adtak nekünk arra, hogy bebizonyíthassuk, azért dolgozunk, hogy vendégeink minél jobban érezzék magukat nálunk. Az esetek nagy többségében sikerült ezt bebizonyítanunk. Ha előfordultak vendégpanaszok, azt kivizsgáltuk, és megoldást találtunk rájuk. Harmadsorban pedig most már az eredményeinket sem kell szégyellnünk. A második fél év hat hónapjára elértük a 60%-os havi átlagkihasználtságot, jó néhány sikeres konferenciát és rendezvényt tartottunk – Országos Víziközmű Konferencia, Esküvő Kiállítás, AEGON Zrt. születésnapi céges rendezvénye –, céges partnereink közé tartozik többek között a Heineken, az Audi, az IKEA, edzőtáborozott nálunk orosz premijer ligás labdarúgócsapat, megfordultak nálunk ismert színészek, zenészek, politikusok és sok-sok kisgyermekes család.

További terveitek?

Természetesen gondolkodunk további szállodák üzemeltetésében is társaimmal, Főnyedi Andrással, Földvári Csabával és Toró Attilával. Folyamatosan tárgyalunk ausztriai szállodák üzemeltetéséről és más belföldi szállodák üzemeltetésének átvételéről, de ezek a megbeszélések még nem jutottak el megállapodásokig. Gőzerővel készülünk az év végére, szeretnénk a tavalyi, fergeteges Takács Nicholas-bulihoz hasonló szilvesztert prezentálni, ami gyakorlatilag biztosított, hiszen idén Kökény Attila lesz a vendégünk, és december 30-án már előszilveszterezünk vele. Annyit még hadd mondjak el búcsúzóul, hogy szeretnénk minden kedves vendégünknek, kollégánknak, céges partnereinknek és beszállítóinknak, szakmabelieknek és szakmán kívülieknek egyaránt békés ünnepeket és sikeres, kiegyensúlyozott, boldog új évet kívánni 2014-re!

Köszönjük a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánunk mi is nektek 2014-re!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.