hirdetés
hirdetés

EKF 2023 - idén még egymilliárd forint pályázható

Több mint egymilliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a negyedik negyedévben a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF) keretében. A pénz program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható - áll az EKF program szervezői által hétfőn kiadott közleményben.

hirdetés

A konferenciaszervezést támogató pályázat révén olyan programok valósulhatnak meg, melyek során az adott téma szakértői, nemzetközi érdeklődésre számot tartó képviselői osztják meg a tudományos-művészeti eredményeket a szakmai- és az érdeklődő nagyközönséggel. A pályázat keretösszege 100 millió forint, a benyújtási határidő december 7.     

Depositphotos
Depositphotos

Egy másik pályázat célja olyan kulturális események támogatása, melyek fellépői nemzetközileg ismert előadók. A keretösszeg 100 millió forint, a benyújtási határidő december 20. Az utcaképfejlesztési program megvalósítását támogató pályázat olyan szolgáltatások és programok beindítását hivatott elősegíteni, melyek a város méretei és a jellemző fogyasztási szokások miatt kockázatot hordoznak, de várhatóan az indulást segítő támogatást követően már fenntarthatóan és eredményesen működtethetők. A pályázat benyújtási határideje december 31., a keretösszeg 345 millió forint.     

A járásközpontok kiemelt támogatását célzó pályázat célja, hogy jövőre minden járásközpont legalább egy, nagy tömeget megmozgató kulturális esemény szervezzen, amely a helyiek és a turisták számára is élményt nyújt. A keretösszeg 550 millió forint. Idén még várható egy bor- és gasztrokultúra, valamint egy sport tematikájú felhívás - áll a közleményben.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk