Elárverezik a Rác fürdőt

Hosszas várakoztatás után a felszámoló éppen akkor hirdette meg a sok éve pusztuló fürdőt és szállodát, amikor a főváros pénzügyi helyzete a legbizonytalanabb - írja a Népszava.

Nyilvános árverésen értékesítené a felújított, de soha meg nem nyitott Rác fürdőt és a mellé épített 67 szobás szállodát a fenti ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.. Az elektronikus licit március 26-án indul és április 12-ig tart. A  kikiáltási ár és egyúttal az ingatlanokért fizetendő minimális összeg valamivel több mint 5 milliárd (5 088 240 000) forint, az árverésen való részvételhez megfizetendő előleg összege 254,4 millió forint.

Az I. kerületben, a Gellérthegy lábánál lévő fürdőt és a 2070 négyzetméteres szállodát csak egyben adják el. Az ingatlanokat több követelés is terheli. A hotel eladási árából 335,2 milliót szeretne megkapni a fővárosi önkormányzat vételár-követelés címén, 3,85 millió eurót és csaknem 1,6 milliárd forintot kér a Rác Beruházó Kft.( az üzletrészén alapított jelzálogjog okán valójában a fővárosi tulajdonú REK Kft.), míg a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei (BGYH) Zrt. 23,3 millió eurót + 94 millió forintot meg nem fizetett kölcsön címén. Utóbbi a 3333 négyzetméteres műemléki védettséget élvező fürdőt is terheli. Az üzletet kissé bonyolítja, hogy az épületek alatti földterület a főváros tulajdona, a fürdő üzemeltetéséhez szükséges vízjogokkal pedig a BGYH rendelkezik. A fürdő esetében az államnak, a fővárosi önkormányzatnak és a BGYH-nak is van elővásárlási joga. Megkezdődik tehát a végső versenyfutás az ingatlanokért. 

Az évekig tartó alkudozás során a 2011-re gyönyörűen felújított fürdőt és az újonnan megépített szállodát gyakorlatilag újra fel kell újítani. Ennek költsége sok milliárdos tétel lesz.

A Rác fürdő lassa két évtizedes vesszőfutásáról nyomtatott lapunk, az egykori Turizmus Trend hasábjain is cikkeztünk.


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.