Hévíz új arculattal nyit, és célba veszi a fiatalokat

A turizmust sújtó nehéz időszakot Hévíz a kommunikáció megújítására használta fel, amihez sok éves szakmai tapasztalatai mellett egy kreatív ügynökség külsős nézőpontját is segítségül hívta.

Elődlegesen egy modernebb és fiatalosabb logo megalkotása és ezáltal egy Hévízre látogató fiatalosabb közönség elérése volt a cél, a meglévő célcsoport megtartása mellett. Az új stratégia fő üzenetei között nagyobb hangsúlyt kapott a fitt életszemlélet – a természet adta lehetőségeket kihasználva - , a „négy évszakosság”, az élménygarancia, valamint a szabadidő-sportolási lehetőségek kiemelése.

Friss arculat a természettel összhangban

„A jól ismert tavirózsa szimbólumot – amely évtizedek óta Hévíz jelképeként él a belföldi turizmus és a gyógyfürdők iránt érdeklődők fejében – mindenképp meg akartuk tartani, de természetesen a kortárs trendeknek megfelelően csavartunk is rajta egyet. A vízcseppek, amelyek a rózsa szirmait alkotják, és a kékeszöld árnyalatok egyaránt a tó és az azt körülvevő természeti környezet összefonódását jelképezik, ezzel is erősítve az egyik fő marketingüzenetet: Hévíz a tavon túl is számtalan programlehetőséget kínál, egész évben” – mondta el az új arculatról Szőke Ildikó, az Armadillo marketingügynökség Art Directora.



A Hévíz szeretetmárka tovább építése

A város megújult kommunikációjában az eddig megszokott egészségturisztikai üzenetek mellett kiemelt jelentőséget kapott a „lelassulás” és a személyre szabott programkínálat is.
„Meg akarjuk mutatni, hogy Hévíz több mint egy tó – Hévíz, az élet és a kalandok forrása!” – mondta el Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „Korántsem arról van szó, hogy szakítanánk az eddigi hagyományainkkal. Sokkal inkább továbbépítjük azt a szeretetmárkát, ahogyan Hévíz él a magyar emberek szívében. Szeretnénk, ha Hévíz és környéke a fiatalabb generációk, az aktív középkorúak számára is egyet jelentene a belföldi turizmus egyik legvonzóbb úticéljával, nem megfeledkezve számtalan törzsvendégünk és az „új” senior generáció igényeinek való teljes mértékű megfelelésről sem.”

 

Hévízi értéke örök, de arca a világgal változik

A „slow turizmus” itt az jelenti, hogy van idő arra, ami fontos. Egészségesen élni, együtt nevetni, sétálni, jókat enni, szép helyekre ellátogatni, sportolni vagy épp a meleg vízben regenerálódni. Ezt a sokszínűséget pedig érdemes sokféleképpen és újszerűen megmutatni a világnak. Az új arculat és az új kommunikációs stratégia a városnak ezeket az egymásra épül értékeit szeretné megmutatni, mert Hévíz és környéke egész évben vonzó úticél.



Az új arculat részben már visszatükröződik a város honlapján és új logójában, és még inkább látszódni fog marketingkampányaiban és a város rendezvényein.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.