Turizmus újraindulása? Nyárra várható

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn, a Facebookra feltöltött évindító videóüzenetében.

Kihangsúlyozta, a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben alapvető célnak nevezte, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak.

A tavalyi év drámai törést hozott a turizmusban az egész világon, így Magyarországon is, fejtette ki. Majd hozzátette, százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusban hatvan nap alatt "teljesen a padlóra került".

Guller Zoltán kiemelte, hogy a magyar kormány a helyzet súlyosságát azonnal felismerte, és az elsők között jelentette be a turizmus-vendéglátást segítő akciótervet, ami európai szinten is példaértékű volt. A gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt a hitelmoratórium, járulékkedvezmények, hitelprogramok, bértámogatás, valamint a SZÉP-kártya kedvezményes adózása, és megemelt keretösszege, továbbá a turisztikai fejlesztéseket támogató pályázatok. Az intézkedések elsődleges célja volt, és most is az, hogy a munkahelyeket megmentsék, és a vállalkozásokat életben tartsák - ismertette.

Kitért arra is, hogy a tavaszi óvatos újranyitást követően soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, "a belföld lett az új külföld", július-augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

A járvány második hullámában a kormány ismét azonnali lépéseket tett a szektor megsegítésére. A támogatás egyetlen feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra, fejtette ki. Hozzátette, az ideiglenesen bezárni kényszerült vállalkozásoktól átvállalták a bérköltségek felét, és járulékot sem kell fizetniük. Ezt a segítséget a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, rendezvényszervezők mellett már a buszos vállalkozások, és az utazásszervezők is megkapták, és egészen addig meg fogják kapni, amíg újra nem nyitnak.

A teljes videóüzenet megtekinthető: ITT

 

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.