Újjászületik a Szent István-terem a Budavári Palotában

Fél év múlva látogatható lesz az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában. A történelmi épületegyüttes elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját augusztus 20-tól tekintheti meg a nagyközönség.

A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait befejezte a Várkapitányság. A következő hetekben elkezdődik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének belsőépítészeti kialakítása. Az épületrész és a legendás terem újjászületése a Nemzeti Hauszmann Program keretében valósul meg.

Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett terem a Budavári Palota ékszerdoboza és a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert reprezentatív terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor olyan kiváló művészei és iparosai vettek részt, mint Thék Endre, Zsolnay Vilmos, Jungfer Gyula vagy Strobl Alajos. A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra - olvasható a közleményben.

A Budavári Palota régóta esedékes rekonstrukcióját egy évvel ezelőtt az épületegyüttes déli összekötő szárnyának helyreállításával és a benne található Szent István-terem újjáépítésével kezdte el a program megvalósításáért felelős Várkapitányság. Mára az eredeti térszerkezet elkészült, most a terem belsejének korhű kialakítása következik. A különleges helyszínt a nagyközönség augusztus 20-tól újra eredeti szépségében csodálhatja meg. A fejlesztésben részt vevő hazai mesterek évek óta gőzerővel dolgoznak a berendezés kialakításán: újra elkészültek a falakat díszítő Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, a terem központi helyét elfoglaló kandalló és a tetejére kerülő Szent István-mellszobor, az intarziás parketta, a fém- és ötvösmunkák. A terveknek megfelelően készülnek az egyedi bútorok és függönyök, valamint a terem falát burkoló díszes diófa fal.

A közlemény kiemeli: a helyreállítás iparművészeti jelentőségét növeli, hogy a hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vesznek részt az alkotásban. Pécstől Pápáig hét szakma kiválósága, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozik az eredetivel megegyező rekonstrukción. A belső tér legmeghatározóbb elemét, a több mint 2 méter széles és 4,5 méter magas Zsolnay-kandallót márciusban kezdik el összeállítani a helyszínen, majd a következő hónapokban a szakemberek fokozatosan alakítják ki az eredeti megjelenést a padlótól a mennyezetig.

Az új kulturális és turisztikai látványossághoz kapcsolódóan kiállítás is bővíti majd a Budavári Palota élménykínálatát és lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók hosszabb időt töltsenek el az épületben. A Nemzeti Hauszmann Program megvalósításakor az értékteremtés mellett az értékmentés is kiemelt feladat. A déli összekötő szárny munkálatai alatt már többször találtak értékes tárgyi leleteket, korabeli épületrészleteket. Az épületrészben 2019 végén indult falkutatás, amelynek eredményeként a többi között értékes Anjou-kori töredékek, Hauszmann-kori oszlopok és faldíszítések kerültek elő. A tárgyi emlékeket a Várkapitányság szakemberei biztonságba helyezték. A leletek közül több az építkezés befejezése után, eredeti helyén újra látható lesz - olvasható az összegzésben. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának történeti helyreállítását és a Szent István-terem műemléki rekonstrukcióját követően folytatódik a palotaegyüttes teljes külső és belső felújítása.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.