A legboldogabb csirkék és az isteni nedűk nyomában

Csokoládés bortúra, fondue, raklett, Franciaország egyik legjobb chardonnay-ja és még sok más ínyencség Lyonban.

Budapestről már hetente háromszor közvetlenül is elérhető Lyon, a francia gasztronómia egyik fővárosa: manapság a városban 77 éttermet ajánl a Michelin katalógus, melyekből 13 egy, 2 pedig két csillagot érdemelt ki. Lyon egyik leghíresebb szülötte Paul Bocuse, a világ legnevesebb gasztroversenyének (Bocuse d’Or) megalapítója, akinek több étterme és bárja is van a városban. A leghíresebb Bocuse étterem, a L'Auberge du Pont de Collonges 7 km-re Lyontól, ahol az asztalfoglalás kötelező.

A hely, ahol rezervátumban élnek a csirkék!

A lyoni gasztrokultúra egyik alapját a kiváló alapanyagok adják, így például a környéken tenyésztett, bressei csirke. Ha ellátogatunk a Lyontól 60 kilométerre fekvő településre, akkor magunk is meggyőződhetünk arról, hogy miért is van ez így. A „csirke-rezervátumok” mellett érdemes betérni George Blanc 3 Michelin-csillagos éttermébe is, ahol a csirke biztosan a legfrissebb.

Isteni nedű a francia napsütötte vidékekről

Hasonló távolságban találjuk Lyontól északra, a Rhone folyó völgyében az egyik leghíresebb bor származási helyét, Beaujolais-t is. Bár ez a vidék hivatalosan a Burgundi borvidékhez tartozik, nemzetközileg önállónak ismerik el, múltja és minősége miatt. Ha többet is szeretnénk megtudni a gyönyörű „piros” bor készítéséről, akkor nézzük meg a Hameau de Boeuf interaktív bormúzeumot vagy csak üljünk be az egyik pincészetbe. A fehérborok rajongói is megtalálják itt a számításukat, lévén Franciaország legjobb chardonnay-ját is itt termesztik.

Csokoládés bortúra a Rhone folyó völgyében

A Rhone folyó völgyében délre barangolva legendás fajták vidékeire bukkanunk: így például a nálunk is egyre népszerűbb Syrah és Viognier szőlők területeire. A remete és szentlegendáiról elhíresült vidéken gyönyörű szőlős lankákat, ódon chateau-kat csodálhatnak meg a kirándulók, emiatt sokan francia toszkánának is becézik. Lyonban számos egynapos Hermitage-túra közül választhatunk, különösen finom a csokikóstolóval egybekötött Valrhona kirándulás, ahol nemcsak a borokról, de a kakaóról is mindent megtudhatunk.

A francia sajtok nyomában

Raklett vagy fondue? Ezen a vidéken egyre megy, a helyi sajtok úgyis a legjobbak között vannak a világon. Az északi és déli borvidékeken (Beaujolais és Hermitage) sajtokat is kóstolhatunk a borászatokban, míg Cerdon barlangjának környéke kék sajtjairól és természeti látványosságairól híres, így megéri a 2 órás utazást Ha nem tudunk ennyi időt szánni a városon kívüli kirándulásokra, akkor természetesen Lyonban is megvásárolhatjuk a legfinomabb portékákat, szinte utánjárás nélkül, keressük a folyóparti boltokat és hajó-éttermeket.

Szerkesztőségünk személyesen is kipróbálta már a lyoni finomságokat, a részletes beszámolót itt olvashatja. 

 


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.