A hazai utazásszervezők top 3-jába készül a Wizz Tours

Még egy év sem telt el azóta, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) regsiztrálta a Wizz Air Holdings Plc utazásszervezői leányvállalatát, a Wizz Tours Kft-t, a cég nem kevesebbet tűzött ki maga elé, minthogy a hazai utazásszervezői társadalom előkelőségei közé kerüljön. Barits János ügyvezető szerint erre hónapokon belül esélyük nyílik - derült egy kedden, a budapesti Korona szállóban annak apropóján tartott sajtóbeszélgetésen, hogy a cég megújította és továbbfejlesztette utazási csomagokat kínáló online platformját.

Optimizmusát a légitársaság korábban útvonaltervezését és a repülőtéri fejlesztéseket felügyelő vezetője a közelgő nyári szezonnak köszönhetően megugró foglalások mellett abban látja, hogy csak Magyarországról 3,5 millió utast fuvarozott a Wizz Air, akik ha nem is mind potenciális utasok, merítésnek nem rossz. Hasonló okokból regisztráltatta magát utazásszervezőként 10 másik országban is a Wizz Tours, illetve fontolgatja további európai országok „bevételét”. Az egyéni, online foglalási platformokat igénybe vevő, 25 évtől induló korosztályt célzó cég a Wizz Air teljes járathálózatát használva kínál ki- és beutat. De mint azt Barits János kifejtette, nem az utazási iroda határozza meg az útvonalfejlesztést, hanem lehetőségként tekint rá. Charterezni sem tervez az egyébként a nem charterező irodák közt, a 12%-os csoportban 750 milliós vagyoni biztosítékával a második helyett elfoglaló Wizz Tours.

Bár a Wizz Holding pénzügyi éve március 31-én lezárult, tőzsdei cég lévén az auditált adatok híján Barits János még nem kívánta elárulni, hogy pontosan hány utasuk volt, illetve hogyan alakul Magyarország esetében a ki- és beutazók aránya. Utazási szokásokról azonban kiderültek érdekességek. A magyarok legkedveltebb városlátogató úticéljai Barcelona, Lisszabon, London, Nápoly és Róma. A nyaraló desztinációk listáját Málta és Tenerife vezetik. Kettejüket Ciprus, Dubaj, a görög szigetek és Bulgária követik. Városlátogatással átlagosan 3,7 napot tölt 2,5 fő, költésük összesen 540 eurót tesz ki. Ugyanez a nyaralások esetében 6,6 nap, 2,4 fő 834 eurós költés. Az inkább városlátogatást vásárló küldőpiacok közül Svédország, Izrael, Egyesült Királyság, Hollandia viszik a prímet. Átlagosan 3,7 éjszakát töltenek nálunk 2,5-en a magyarokénál magasabb, 610 eurós költéssel. A különbség a szállodakategória-választásból adódik. A küldőpiacok közül különösen a svéd fejlődött ugrásszerűen. Ennek is köszönhető, hogy az utazásszervező honlapja október elejétől (az olasz mellett) svédül is elérhetővé válik.

Nem a semmiből robbant be a Wizz Tours a hazai utazásszervezői piacra. 2013-ban indították kísérleti jelleggel egy svéd utazásszervező hátterével az akkori weboldalt. Ekkor még csak repülőjegy-szállás kombóban gondolkodtak, majd látva a termék sikerét és az ebben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, úgy döntöttek, hogy a svéd partnerrel szakítva saját céget grundolnak. Így - meséli Barits János - teljes kontroll alatt tartható az összes szerződő partner. Számuk csak a szállodák esetében 30 ezerre tehető, de szaporodik az egyéb szolgáltatást nyújtó - repülőtéri transzfer, autóbérlés stb. - partnerek száma is, melyeket a honlap további fejlesztésével hamarosan nem aloldalon, hanem az út foglalásával azonos felületen intézhető.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.