Elégedett utasok, még több töltőpont Ferihegyen

Az elmúlt három évben több mint 80 milliárd forintból megvalósult beruházásoknak köszönhetően az utaselégedettség szintje folyamatosan emelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

A negyedévente elvégzett, nemzetközileg elismert ASQ (airport service quality) felmérések eredményei sorában a 2021 utolsó negyedév minden korábbi értéket túlszárnyalt, idén pedig az emelkedő utasszám mellett is magas pontszámon áll az utasok általános elégedettségi szintje: az ötös skálán 4.11 pontos érték 7,5%-kal magasabb, mint a 2019-es rekordév azonos időszakában mért eredmény. Szintén szembetűnő emelkedés látszik az említett időszakhoz képest a biztonsági személyzet kedvességét és segítőkészségét, valamint a terminálok általános tisztaságát illetően - közölte a BUD.

A társaság közleményében arra is kitér, hogy kiemelkedően jóra értékelték az utasok a biztonsági ellenőrzés gördülékenységét és az itt tapasztalható rövid várakozási időt. Ez a Budapest Airport közelmúltbeli, ezirányú technológiai fejlesztéseire és az időben megkezdett, járvány utáni felkészülésére vezethető vissza. Az utasok már a terminálra érkezéskor információt kapnak a kihelyezett monitorokon arról, hogy az A vagy a B terminálon számíthatnak rövidebb várakozási időre, illetve a modern ellenőrző berendezések azt is lehetővé teszik, hogy a kisebb elektronikai eszközök (pl. laptop, hajszárító, stb.) az ellenőrzés során a kézipoggyászokban maradhatnak. Az eredmény különösen annak fényében kiemelkedő, hogy a koronavírus-járvány utáni első „igazi” nyár próbára tette a repülőtereket Európa szerte, azonban Budapesten a legforgalmasabb időszakok idején sem kellett 10-14 percnél többet várniuk az utasoknak a biztonsági ellenőrzésre, melynek átlagos időtartama öt perc volt.
A fentiek mellett kimagasló – a régiós második legjobb helyezést jelentő – pontszámot kapott a Wi-Fi szolgáltatás minősége és az elektromos eszközök töltésére szolgáló állomások elérhetősége.
Összességében elmondható, hogy egyhuzamban négy negyedéven át teljesített a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió legjobbjaként, lekörözve hasonló kategóriájú versenytársait és visszaigazolva a szolgáltatási színvonal folyamatos emelkedését.

Még több lehetőség az elektronikus eszközök töltésére a repülőtéren
Összesen 11 új töltőállomást helyezett ki a Budapest Airport a repülőtér biztonsági ellenőrzés előtti (földi) oldalára. A töltőállomások mindegyike 6 db USB-C és 6 db USB-A, 3 db európai szabványnak megfelelő és 1 db Egyesült Királyságbeli szabványnak megfelelő, továbbá 4 db indukciós töltőegységgel rendelkezik, ezzel biztosítva, hogy minden utas megtalálja az eszközeinek megfelelő töltési lehetőséget.
Az újonnan telepített állomásokon felül a repülőtér tranzit területén belül továbbra is van lehetőség az eddig megszokott állomásokon az elektronikus egységek töltésére, mint például az A oldali utasmólón az összes utasülésnél, valamint az éttermek területén a bárpultokban is


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.