Elmarad a Paloznaki Jazzpiknik

A Kormány továbbra is hatályban lévő tiltó rendelete alapján.

Közösségi oldalukon a július 30-i bejelentés miatt a következőket hozták nyilvánosságra: 

"Drága Piknikezők!
A Kormány döntése értelmében sajnos arra kényszerülünk, hogy lemondjuk az idei Paloznaki Jazzpikniket.
Mi végig nagyon reménykedtünk abban, hogy augusztus 15 után megtarthatók lesznek a zenei fesztiválok, úgy is készültünk eddig a pillanatig.
Most a döntés után a szívünk szakadt meg, és nagyon sok munkánk ment kárba. Az idén két Pikniket raktunk össze Nektek, magunknak a Ti és a Mi örömünkre. Az elsőt el tudtuk engedni, újult erővel próbáltunk egy ugyanolyan színvonalú, fergeteges Pikniket szervezni, de hogy ezt az újat is el kell engednünk, ez nagyon nehéz. Egy kicsit szomorkodunk még és utána teljes gőzzel nekikezdünk a jövő évi Piknik szervezésének, megpróbálunk, akit csak lehet visszahozni az idei fellépőkből és kárpótolni Titeket egy fergeteges fesztivállal ezért a sok idei bizonytalanságért.
Köszönjük mindenkinek, akik hisznek bennünk és nem akarták eddig sem visszaváltani a jegyüket, megelőlegezve nekünk a bizalmat, reméljük most is sokan támogattok majd minket ilyen formában is! Nagy segítség, ha utalványként akarjátok felhasználni jegyeiteket, mert ezzel hozzájárultok a jövő évi Piknik méltó színvonalú megrendezéséhez. Akik bizonytalanok, természetesen visszaváltjuk jegyeiket, erre vonatkozólag figyeljétek majd a honlapot és a közösségi média felületeinket, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.
Köszönjük hogy idén (is) velünk voltatok, továbbra is MARADJATOK VELÜNK!", írják.
 

Forrás: Facebook / Paloznaki Jazzpiknik


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.