hirdetés

Hiánypótló szálláshelyek létesültek a Zsóry fürdő területén

Új szálláshelyekkel gazdagodott Mezőkövesd. A matyó város ékkövének számító, Zsóry Lajosról elnevezett gyógy- és strandfürdő területén tizennyolc négycsillagos apartmanházat építettek, melyeket ünnepélyes keretek között avattak fel.

hirdetés

A központi épületben kialakított konferenciateremben tartott ünnepélyes projektzáró rendezvényen dr. Szegedi Andrea projektmenedzser üdvözölte a vendégeket. Köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek, akik munkájukkal hozzájárultak a beruházás sikeréhez. Kiemelte, hogy az új fejlesztéssel új életmódot és élményekben gazdag szolgáltatásokat kínálnak az érdeklődő turistáknak, ezért a létesítményt élettel igyekeznek megtölteni.

Az esemény vendégei (Fotó: Mentusz Károly)
Az esemény vendégei (Fotó: Mentusz Károly)


Dr. Szegedi Andrea üdvözölte a projektzáró rendezvény résztvevőit (Fotó: Mentusz Károly)
Dr. Szegedi Andrea üdvözölte a projektzáró rendezvény résztvevőit (Fotó: Mentusz Károly)

A gyógyturizmust szolgáló fejlesztés

A beruházás jelentőségét dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere is méltatta. Hangsúlyozta, hogy a projekt indításakor sokan kételkedtek abban, szükség lesz-e az apartmanházakra. Ám időközben beigazolódott, hogy helyes döntés született, és hiánypótló szálláshelyeket építettek a Zsóry fürdő területén, amivel a gyógyturizmust szolgálják. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a fejlesztéssel a látogatók ideális környezetben pihenhetnek, emellett megismerhetik Mezőkövesd nevezetességeit és turisztikai programjait.

A továbbiakban Ruszinkó Iván, a Spa Hotel Relax Kft. ügyvezetője beszélt a fejlesztési projekt megvalósításáról. Kiemelte, hogy 2012-ben az Észak-Magyarországi Operatív Programhoz kapcsolódva pályáztak és 266 millió forint támogatást nyertek el a tizennyolc, téglából épült apartmanház létrehozására. A fejlesztést 2013 tavaszán kezdték el és nemrég fejezték be, amely 380 millió forintba került. Emlékeztetett, hogy a magas komfortfokozatú apartmanházakban pihenő vendégek fürödhetnek és gyógyulhatnak a gazdag kéntartalmú Zsóry vizében. Különösen az ízületi bántalmakkal küzdő betegek találhatnak itt megfelelő kezelést.

Ezekben az épületekben a gyerekes családoknak és a mozgássérülteknek is megfelelő kényelmet nyújtanak, élménycsomagokat és kirándulási lehetőségeket is kínálnak nekik – tette hozzá. Például segítenek abban, hogy más borsodi településeket, mint Miskolcot vagy a Tisza-tó környékét, illetve a közelben levő hevesi megyeszékhely, Eger nevezetességeit is megismerhessék. Bejelentette, hogy az apartmanházakról, a kínált szolgáltatásokról a magyar nyelven kívül több más idegen nyelven nyomtatott ismertetőket jelentettek meg a vendégek tájékoztatására.

Dr. Fekete Zoltán polgármester méltatta a beruházást (Fotó: Mentusz Károly)
Dr. Fekete Zoltán polgármester méltatta a beruházást (Fotó: Mentusz Károly)


Ruszinkó Iván ismertette a fejlesztési projektet (Fotó: Mentusz Károly)
Ruszinkó Iván ismertette a fejlesztési projektet (Fotó: Mentusz Károly)


Az apartman jól felszerelt konyhája (Fotó: Mentusz Károly)
Az apartman jól felszerelt konyhája (Fotó: Mentusz Károly)


Egy apartman a terasszal (Fotó: Mentusz Károly)
Egy apartman a terasszal (Fotó: Mentusz Károly)


Egymás mellett sorakozó apartmanházak (Fotó: Mentusz Károly)
Egymás mellett sorakozó apartmanházak (Fotó: Mentusz Károly)


Kétágyas szoba az apartmanban (Fotó: Mentusz Károly)
Kétágyas szoba az apartmanban (Fotó: Mentusz Károly)

Matyó hímzés és gyerekmedence

A továbbiakban Mezőkövesd turisztikai jelentőségéről Lázárné Csirmaz Henriett, az 1999 óta működő Matyóföld Idegenforgalmáért Egyesület elnöke szólt. Rámutatott, hogy a város életében meghatározó szerepet játszik a gyógyvíz, illetve a matyó hímzés. Ez utóbbi, mint kiemelkedő érték, 2012-ben felkerült az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Mezőkövesden három múzeum is működik, a Hadas városrész pedig olyan különlegesség, ahol 100-150 éves régi házakban különböző bemutatókat tartanak. Így például a matyó asztalosműhelytől a fazekasműhelyen át a szövőházig többféle mesterséggel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Mezőkövesd turizmusáról Lénártné Csirmaz Henriett beszélt (Fotó: Mentusz Károly)
Mezőkövesd turizmusáról Lénártné Csirmaz Henriett beszélt (Fotó: Mentusz Károly)

Az előadó mindezek mellett arra is utalt, hogy gazdag programajánlatot is kínálnak a turistáknak. Példaként említette a tavaszi Matyó Húsvétot, továbbá a Matyó Világtalálkozót, amelyet idén először rendeztek meg. Ezeken kívül kiemelkedő a Zsóry, valamint a nagy múltú Matyóföldi Folklórfesztivál is. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években a gyógyfürdő is jelentősen fejlődött, új medencéket, így gyerekmedencét is létesítettek. Sőt a wellness iránt érdeklődők igényeit is igyekeznek kielégíteni. A fejlesztés jelenleg is tart. Szeretnék, hogy ha a jövőben még több vendéget üdvözölhetnének Mezőkövesden, ezért a továbbiakban is összefognak az érintettek.

Az ünnepélyes projektzárás végén dr. Fekete Zoltán polgármester és Ruszinkó Iván ügyvezető nemzeti színű szalagot kötött az apartmanházak központjának bejárati oszlopaira. A találkozó zárásaként pedig a vendégek dr. Szegedi Andrea és munkatársainak kalauzolásában megtekintették az új apartmanházakat, valamint a gyógy- és strandfürdőt.

A fürdő nagy medencéje (Fotó: Mentusz Károly)
A fürdő nagy medencéje (Fotó: Mentusz Károly)


A gyerekmedence a Zsóry-fürdőben (Fotó: Mentusz
A gyerekmedence a Zsóry-fürdőben (Fotó: Mentusz


Strandoló vendégek az őszi napfényben (Fotó: Mentusz Károly)
Strandoló vendégek az őszi napfényben (Fotó: Mentusz Károly)


Sétálóutca a strand mellett (Fotó: Mentusz Károly)
Sétálóutca a strand mellett (Fotó: Mentusz Károly)


Az alapító Zsóry Lajos szobra a fürdőben (Fotó: Mentusz Károly)
Az alapító Zsóry Lajos szobra a fürdőben (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Vajon lesznek fennakadások a turizmusban az idei főszezonban?

Partnerünk