Komoly cargo-kapcsolat jött létre a budapesti repülőtér és Kína között

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Sanghajban a Budapest Airport és a Ningbo International Airport & Logistics Development Company. A Ningbo International Airport egy jelentős cargo fejlesztési potenciállal rendelkező repülőtér, amely Kína legfejlettebb gazdasági térségében, Sanghajtól mindössze 200 km-re fekszik. Az együttműködéstől elsősorban a cargo-kapcsolatok fellendülését remélik a felek.

A Budapest Airport és a Ningbo International Airport képviselői már 2014-ben felvették a közvetlen kapcsolatot, és most megállapodás formájában is keretet szabtak az egyre szorosabbá váló együttműködésüknek – ami egyébként összhangban van a magyar diplomácia keleti nyitás politikájával. Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes 2015. júniusában Ningboban megbeszélést folytatott Zhejiang tartomány kormányzó-helyettesével és Ningbo város polgármesterével. A találkozó során Szabó László üdvözölte a Budapest-Ningbo légi- és cargo járat elindításának lehetőségét. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a közvetlen légi járat és cargo kapcsolat létrehozása nagymértékben hozzájárulhat a magyar-kínai gazdasági, kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok további erősödéséhez. A kínai Ningbo Airport vezetői korábban Budapesten tájékozódtak a kelet-közép európai térség fejlesztési kilátásairól, a közvetlen cargo-járatok elindításának lehetőségéről. Most ezt a párbeszédet sikerült magasabb szintre emelni a stratégiai együttműködési megállapodás aláírásával, amelyen megjelent Pintér Olivér Pál, Magyarország sanghaji helyettes főkonzulja, illetve kínai részről Wang Renzhou, Ningbo város polgármester-helyettese. A dokumentumot a Budapest Airport részéről René Droese, cargo- és ingatlangazdálkodási igazgató és Kossuth József senior cargo menedzser, míg kínai részről Zheng Zhiyin, a Ningbo International Airport and Logistics Development Company igazgatója írta alá.

A Ningbo International Airport a Jangce folyó torkolatának térségében az egyik leggyorsabban fejlődő légikikötő, amely 2014-ben 6,36 millió utast és mintegy 113 000 tonna légi árut kezelt. A repülőtér 3,2 kilométeres futópályája valamennyi nagy kapacitású cargo-gép fogadására alkalmas. A térség gazdasági jelentőségét növeli, hogy a repülőtér mellett nagy forgalmú tengeri kikötővel is rendelkezik. A repülőtér tervei szerint 5 éven belül, 2020-ban már 12 millió utast és 500.000 tonna árut kezel majd; a legjelentősebb fejlődés a cargo területen várható.

„Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítok a most aláírt stratégiai együttműködési megállapodásnak, hiszen mind a Budapest Airport, mind a Ningbo Airport abban érdekelt, hogy rövidesen közvetlen cargo-járat közlekedjen Kína és Magyarország között.” – jelentette ki René Droese, a Budapest Airport cargo- és ingatlangazdálkodási igazgatója a megállapodás aláírásakor. Hozzátette: „A mostani megállapodás azonban szélesebb körű együttműködést irányoz elő, hiszen a két repülőtér szakemberei közvetlen információcseréről, know-how átadásról is döntöttek. Budapest ideális kelet-európai logisztikai- elosztó bázis lehet a kínai exportőrök számára, hiszen a repülőterünk 1000 kilométeres vonzáskörzetében nem kevesebb, mint 19 ország található.”

A Budapest Airport küldöttsége egyébként a Sanghaj Expo-területén rendezett Air Cargo China Summit nevű nemzetközi konferencián vesz részt, amelyen a világ vezető légi szállítmányozási szakemberei találkoznak. A budapesti repülőtéren az idei év októberéig, 2014-hez viszonyítva az összesített cargo volumen 2%-os, a légi áru mennyiség pedig 7,6%-os növekedést ért el, amiből az utóbbi nemzetközi viszonylatban is szép eredmény. A kínai áruforgalom is dinamikusan fejlődik, ebben kulcsszerepet játszik az Air China színeiben újraindított pekingi járat, amely heti négy alkalommal repül a magyar és a kínai főváros között, és az utasszállító repülőgép rakterében alkalmanként 10-12 tonnányi teheráru szállítására képes (ún. belly cargo). Figyelemre méltó, hogy a magyar exportőrök szinte a teljes szállítási kapacitást lekötötték, így elsősorban elektronikai és gyógyszeripari termékeket szállítanak Kínába, mintegy negyedével többet, mint a Magyarországra irányuló kínai behozatal.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.