Május 20-án indul a szezon a fertőrákosi barlangszínházban

A szezon május 20-án kezdődik a Sopron Táncegyüttes műsorával - tudatta a barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. 

A Sopron Táncegyüttes Mert másról álmodunk... című műsorával lép színpadra, majd másnap ugyanezzel a címmel a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportjai, népzenészei és a Pendelyes Táncegyüttes előadásával folytatódik a program. Május 26-án a 100 Tagú Cigányzenekar ad koncertet ötven zenésszel, május 27-én és 28-án pedig a Rátonyi Róbert Színház mutatja be a Mágnás Miska operettet. A TBG Production június 3-án a barlangszínházban adja elő a Gyöngyhajú lány balladája című darabot, amelyben 21 Omega-dal csendül fel. A darabban Kriszta szerepébe Kóbor János lánya, Kóbor Lili bújik, a háttérpróbák március elején kezdődtek. A Kvártélyház Szabadtéri Színház Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián musicaljét, A Pál utcai fiúkat mutatja be június 9-én és 10-én. Június 16-án és 17-én a Rátonyi Róbert Színház előadásában Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét játsszák.

 A Győri Filharmonikus Zenekar három alkalommal ad hangversenyt a barlangszínházban: június 18-án a Szimfonikus ABBA című előadásukat hallhatja a közönség, július 2-án Rost Andreával lépnek színpadra, augusztus 19-én pedig az Örökzöld klasszikusok című koncertjüket mutatják be. Július 1-jén a TBG Production előadásában láthatja a közönség a Cinderella című családi mesemusicalt, július 7-én pedig a Neoton együttes ad koncertet. Július 8-án Kökény Attila és Rakonczai Viktor lép fel az Ébredés című koncertjükkel, másnap pedig a Carpathian Impressions nevű formáció mutatja be a Kárpát-medence zenei örökséget Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán és a magyar népzene improvizációin keresztül. A formáció tagja Polgár Éva, Borbély László és Varga Gábor. Július 14-én és 15-én Ákos koncert lesz, július 22-én és 23-án pedig a TBG Production a Vadak Ura - The Covenant című családi musicaljét játssza. A következő hétvégén Feke Pál lép színadra a Kockahas - a musical comedy című egyszemélyes produkcióval, amelyet Szente Vajk írt és rendezett.

 A Budapesti Operettszínház augusztus 4-én és 5-én a Hegedűs a háztetőn című musicalt adja elő. Augusztus 18-án Fenyő Miklós és Szandi ad koncertet Fenyő 75+ címmel. A TBG Production Fergeteges - Sissi legendája című táncdrámáját augusztus 26-án játsszák majd. Az Erzsébet királyné történetét feldolgozó darabban az Experidance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái működnek közre. Az évad zárásaként szeptember 9-én mutatják be a Sissi, a császárné című balettelőadást a St. Pölten-i Europaballet művészeivel. A nyár során három alkalommal ismét JazzCsütörtök című programmal is várja a látogatókat a barlangszínház, a Dohnányi-teremben. Mindezeken túl július 30-án és augusztus 27-én idén is megrendezik az Ötórai hangoló koncertsorozatot.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.