Az ukrajnai menekülteknek állít emléket a főváros legújabb tűzfalfestménye

„Akárhonnan jönnek is, támogassuk a menekülteket” – ez a gondolat olvasható magyar és angol nyelven azon a budapesti falfestményen, amelyen a hazai street art szcéna megkerülhetetlen arca, Brunszkó László, közismert nevén Nikon One, valamint a Neopaint Works alkotócsoport dolgozott – hívja fel a figyelmet a Good People Everywhere oldalán megjelent cikk. Az írás kiemeli, hogy a háború kezdete óta 13 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

A Neopaint Works legújabb belvárosi falfestményén a háború borzalmai elől menekülő édesanyák láthatóak karjaikban gyermekeikkel. Noha a falfestmény metaforája általános érvényű, annak alapjául Balla Zsolt fotóriporter egyik fotója szolgált, aki Tiszabecsnél örökítette meg a felvétel eredetijét néhány nappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – olvasható a Good People Everywhere oldalán.

Évtizedek óta nem látott humanitárius katasztrófa Európában

„A rendezvény szervezői köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítik és támogatják azokat az ukrán állampolgárokat, akik az ukrajnai orosz háború elől otthonukat elhagyni kényszerültek” – írta a falfestmény átadásával kapcsolatos közösségi bejegyzésében Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete. De az eseményen megjelent Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának, az UNHCR-nek (United Nations High Commissioner for Refugees) a közép-európai képviselője is, aki elmondta, hogy a második világháború óta az ukrajnai a legnagyobb humanitárius katasztrófa Európában. A legnagyobb csapásokat persze ezúttal is a civilek szenvedik el. Egyes becslések szerint az ország lakosságának mintegy negyede kényszerült elhagyni az otthonát, és mind több embernek van szüksége sürgős humanitárius segítségre országszerte.



Pár kattintással is lehet segíteni

Az orosz hadsereg Ukrajnát ért támadásának kezdete óta több mint 13 millióan kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek az otthonaikból, hétmillióan Ukrajnán belül találtak ideiglenes menedéket, hatmillióan pedig átlépték az országuk határát. Közülük eddig 1,3 millió ember érkezett Magyarországra, kiknek zöme csak áthaladt országunkon (24 ezren kértek hivatalosan menedékes státuszt. Számukra állít emléket az erzsébetvárosi Klauzál utcában látható falikép – emlékeztet a Good People Everywhere oldalán megjelent írás, amiben kiemelik, hogy továbbra is segítségre van szükség, amit olyan oldalak segítségével, mint a közösségi oldal partnere, a Sharity segítségével meg lehet tenni.

Minden egyes tett számít, minden egyes ember képes változást előidézni

Egy jól átgondolt, üzenetértékű dekoráció nemcsak igényesebbé teszi a környezetet, de gondolatokat is ébreszt. Különösen igaz ez akkor, ha Budapest belső kerületeinek egykor szebb napokat látott, ma már kopott és elhanyagolt falfelületeire gondolunk. Ezek megújításán dolgozik a Neopaint Works alkotócsoport, amely 2005-ös megalakulás óta kelti életre a kézzel festett, dekoratív falfestés művészetét. Napjainkra egy feledésbe merült szakma újragondolásával, modernizálásával egy fiatal szervezetként vannak jelen a dekorációs festészet világában. A kisebb felületek mellett 2010-ben készült el első köztéri alkotásuk, amelyet mára már további nagyméretű festések követtek országszerte: a Rubik-kocka, a 6:3 – Az évszázad mérkőzése, a Sissy, A Klauzál téri zöldséges, a Róth Miksa vagy a lengyel-magyar Barátságfa – Kristályfa című, illetve az erzsébetvárosi Klauzál utcában látható falikép.



Az alkotócsoporttal régóta együttműködő Brunszkó László, közismert nevén Nikon One is megkerülhetetlen arca a hazai street art szcénának. Kezdetben vonatokat és tűzfalakat dekorált, később már olyan hollywoodi filmekben is feltűntek az alkotásai, mint a Blade Runner 2049 vagy az Atomic Blonde, de festett már díszletet az Operának, grafikusi munkáit pedig a legnagyobb világmárkák keresik – írják a Good People Everywhere applikáció webes oldalán.


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.