Moszkvától Hontig
Március 31-én Honton tartotta legutóbbi közönségtalálkozóját a Hazajáró turisztikai magazinműsor. A találkozón a műsor képviseletében Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár mesélt az elmúlt 5 évről, a kialakulóban lévő új honlapjukról, amely segítséget nyújt majd azoknak, akiknek kedve támad bebarangolni a Kárpát-medence tájait.
A műsor 2011. szeptember óta 186 adást élt meg és legalább még 100 adás forgatását tervezik. Elsődleges céljuk az „ezeréves haza” megismerése, ezenkívül a Kárpátok természeti kincseinek és a határon túli magyarság hétköznapjainak bemutatása.
A terepen 6 fős stábbal dolgoznak és átlagosan 2-3 nap alatt veszik fel azt az 5-6 órányi anyagot, amelyből a közönség elé kerül egy rész. A stábtagoktól megtudtuk, hogy a forgatáson a legnagyobb nehézséget az időjárás viszontagságai okozzák.

A műsor több díjban is részesült az elmúlt években, többek között 2012-ben Magyar Örökség díjban és tiszteletbeli Székely-címet is átvehettek. Érdekesség, hogy az első közönségtalálkozójukra Moszkvában került sor, ahol Moszkva magyar örökségeit fedezték fel (például József Attila szobor is található Moszkvában). 2015-ben a Hazajárók műsorkészítői megalapították a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletet, amelynek a következő túrája a Horthy Miklós emléktúra lesz májusban.
Kiépítés alatt van a Hazajáró Egylet honlapja is, amely várhatóan tavasz végére fog elkészülni. A tervek szerint az eddig meglátogatott helyek szálláskínálata, információi és a túraszervezők elérhetőségei lesznek majd fent az új honlapon. Éves tagdíj ellenében, a honlapra feltöltött szálláshelyeken és a túravezetőknél kedvezményeket vehetnek majd igénybe a tagok.
A találkozónak a honti Kutyori-konyha gasztroturizmussal foglalkozó kézművesház adott otthont.