Nyártól bírság sújtja az e-rollereket széthagyókat

Június 1-jétől pénzbírságot szab ki a főváros a tetszőlegesen leparkolt kölcsönzési célú mikromobilitási eszközökre – derül ki az április 27-i Fővárosi Közgyűlés napirendjéből.

A közterületek használatáról szóló egyes önkormányzati rendeletek kapcsolódó módosításáról szerdán szavaz a közgyűlés - írja a vg.hu.

A rollerek rohamos közterületi elterjedése számos közlekedési konfliktust okoz. Az egyik legtipikusabb, hogy vonatkozó jogszabályi és céges felhasználási feltétel híján a bérlést követően a végfelhasználók szabadon állíthatják le, akár például a gyalogosok számára fenntartott területen is a közösségi rollereket.



A rendeletmódosítás értelmében a nyártól kizárólag kijelölt mikromobilitási pontokon (MMP) lehet majd elhelyezni, illetve tárolni mikromobilitási eszközöket, így tehát egyebek mellett a kerékpárokat, a rollereket vagy az olyan önkiegyensúlyozó járműveket is, mint a hoverboard vagy a monocycle. Minden más eset jogosulatlan közterület-használatnak minősül, és ezért az üzemeltetővel szemben – amely a közterület-használatért felelős – közigazgatási szankció alkalmazható. Ennek mértéke naponta és eszközönként ötezer forint.

Bár a bírságot a szolgáltatókra szabja ki a Főpolgármesteri Hivatal, jó ha a felhasználók tudják, a technikai körülmények adottak lesznek ahhoz, hogy az üzemeltető továbbhárítsa azt az érintettekre.

A rendeletmódosítás tervezetéből az is kiderül, hogy a főváros júliustól a szolgáltatóktól speciális közterület-használati díjat szed be. Ezt Budapest területén négy különböző zóna szerint, eszköztípusonként határozzák meg. A szórás nagy, eszközönként havi 50-től 1000 forintig is terjedhet az alapdíj.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton a magyar tengeren szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton a magyar tengeren szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.