Petőfi szülőfalujában turisztikai fejlesztések sora valósult meg

Turisztikai fejlesztések sora valósult meg Kiskőrösön: versautomata, János Vitéz mesepadok várják az odalátogatókat, és várostörténeti túraútvonalat is kialakítottak a településen.

A Költőnek szült anyám című kiállítás Petőfi felújított szülőházában, helytörténeti kutatásokra alapozva a helyi jellegzetességekre fókuszál, és bemutatja a Petrovics család kiskőrösi tartózkodását, korabeli kapcsolatrendszerét, a gyermek Petőfi keresztelését, annak dokumentumait, tárgyi világát és a keresztszülőket.     

Az emlékmúzeum földszinti tereiben 7 év címmel látható a Petőfi 1842 és 1849 közé eső alkotói időszakát bemutató tárlat. A műveken keresztül megjelenítik a kapcsolódó személyiségeket és a történelmi eseményeket is.

 

A kurátor szándéka szerint megjelennek benne a múzeum saját, egyedülálló kortárs képzőművészeti alkotásai is, jelezve Petőfi költészetének aktualitását.     

Kiskőrösön a János Vitéz Látogatóközpont 2016-ban nyitott meg, hogy közelebb hozza látogatóihoz Petőfi Sándor híres költeményének színtereit, alakjait és cselekményét. A multimédiás kiállítás egy labirintus-útvonalon, 14 interaktív termen keresztül vezet végig a János vitéz történetén. A helyszín különféle utak mentén járható be, miközben a részvevők tablet segítségével oldhatnak meg szórakoztató, játékos feladatokat.     

A látogatóközpont helyszíne most egy játszóparkkal is kiegészült, a János Vitéz Parkban játékállomásokon, mesepadokon oldhatnak meg a János vitéz történetéhez kapcsolódó feladatokat a látogatók. A játék egy mobiltelefonos applikáción keresztül működik.     

Egy szabadtéri kiállítás is nyílt a városközpontban lévő Luther-sétányon, ahol két méter magas négyzetalapú hasábokon jelenítik meg Petőfi Sándor rövid életútjának legfontosabb állomásait

Az új létesítményekkel egy 11 állomásos rövid túralehetőség alakult ki, amely egy komplex várostörténeti digitális túraútvonal része is egyben.  A városközpontban található 27 történelmi emlékmű, szobor és épület mindegyike mellé információs tábla került. Az ezeken található QR-kód leolvasásával minden emlékhelyről egy-egy két perces bemutatófilm is látható.     

Petőfi Sándor szülőházának szomszédságában található a világon egyedülálló szoborpark, amelyet a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság hozott létre még 1986-ban. A parkban jelenleg 18 szobor található Petőfi műfordítóiról.  A szoborpark bejáratánál kapott helyet egy versautomata, amelynek segítségével a legismertebb Petőfi-versek szavalatát hallgathatjuk meg négy nyelven. 

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.