hirdetés
hirdetés

Pozsonyi időutazás a MÁV Nosztalgiával

A XIX. és XX. század fordulóját idéző berendezéssel és hangulattal várta utasait a MÁV Nosztalgia Kft. vonata, hogy június 25-én 6:30-kor elinduljon Pozsony koronázási ünnepségére.

hirdetés

A MÁV Nosztalgia Kft. 1993-től indítja útnak üzemképessé tett muzeális vasúti járműveit a főbb turistacélpontok irányába. Zirc és a Dunakanyar után most Pozsony felé vették az irányt, ahol Mária Terézia koronázásának 275. évfordulója alkalmából került megrendezésre a Koronázási Ünnepség. A három napos eseménysorozatot minden évben megrendezik, először 2003-ban Miksa magyar király koronázásának 440. évfordulóján került sor az azóta is turisták ezreit vonzó ünnepeségre.

Forrás: MÁV
Forrás: MÁV

A rendezvény ideje alatt középkori hangulat árasztja el a várost, királynékkal, királyokkal, udvari bohócokkal találkozhatnak az oda látogatók. Az idei év díszvendége a Habsburg család leszármazottja, Habsburg György volt.

A MÁV jóvoltából az ünnepség második napjára látogathattak el a magyar turisták. A programok már délelőtt 9 órakor elkezdődtek, a látogatókat ökörsütés, kiállítások, Kékfrankos fesztivál és gyermeksarok is várta. A nap legjelentősebb eseménye kétségkívül Mária Terézia koronázásának szertartása volt, amit a jezsuita templomban tartottak. Bár a szertartás szlovákul zajlott, de a korhű jelmezek és a hangulat magával ragadta azokat is, akik nem beszélik a nyelvet. A szertartást követően még volt idő nézelődni és vásárolni, majd 18.00-kor már indult is vissza a vonat Budapestre.



Forrás: MÁV
Forrás: MÁV




Balázs Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk