Régi fényében egy nagy múltú turisztikai létesítmény

Régi, múlt század eleji fényképek alapján újjáépítették az Erdélyi-szigethegység egyik legnépszerűbb turisztikai övezetében, a Révi-sziklaszorosban található menedékházát - számolt be hétfőn a projektet lebonyolító Bihar megyei önkormányzat.

A Zichy-cseppkőbarlang és vízesés közvetlen közelében található menedékházat a Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében építették újjá, a 2018-ban finanszírozást elnyert projekt értéke 4,3 millió lej (325 millió forint). A múlt század eleji elődjének hasonmásaként újjáépített menedékházat a hétvégén tartott révi Sóvám ünnepségen nyitották meg a nagyközönség előtt, de a teljes projekt csak októberben ér véget.

A megyei önkormányzat magyar nyelvű közleménye szerint az új épület tájvédelmi és környezetmegfigyelési központként működik a következő öt évben, környezetvédelemi és környezeti neveléssel kapcsolatos tevékenységeket szerveznek benne. Emlékeztettek, hogy újjáépítése nem volt egyszerű, mivel a szoroson nem halad át közút, az összes építőanyagot, felszerelést, szerszámot vasúton szállították a helyszínre. A folyamat során a szakemberek eredeti, korhű fényképeket használtak.

A Sebes-Körös szurdokvölgyében található helyszín Bihar megye egyik leglátogatottabb turisztikai övezete, a térségben túrázni és hegyet mászni is lehet, és vadvízi evezést is szerveznek. A sziklaszorosban elsőként 1905-ben Zichy Ödön gróf épített 113 férőhelyes vendéglőt a turistáknak az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) felkérésére. Emeletén szálláshelyeket hoztak létre, majd 1909-ben a 14 szobával rendelkező Lujza-lak is felépült mellette - idézi fel a közlemény.

Az ingatlan egy része már az első világháborúban tönkrement, 1918-ban a Mateescu család vásárolta meg, amely az államosítást követően 2006-ban kapta vissza a romos épületet, és eladta azt a Bihar megyei önkormányzatnak. A festői szépségű, több mint három kilométer hosszú Révi-sziklaszoros a Sebes-Körös völgyének természeti kincsekben leggazdagabb része. Itt van Erdély leglátványosabb vizes barlangja, a hét kilométer hosszú Zichy-cseppkőbarlang és vízesés. A szurdokvölgyet körülzáró 350 hektáros erdő természetvédelmi terület, ahol több mint 750 védett növény él.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.