hirdetés
hirdetés

Teátrummal és kerékpárúttal készülnek Noszvajon

Idén novemberig 40 ezer vendégéjszakát számláltak Noszvajon, amely kiemelkedő eredmény a kis bükki faluban. Ezt annak köszönhetik, hogy kiemelt turisztikai rendezvényeikkel, fesztiváljaikkal sikerült sok vendéget a községbe csalogatniuk. Emellett a síkfőkúti üdülőterületen fejlesztették a tó környékét, amelyet a továbbiakban is folytatnak.

hirdetés

Noszvaj gazdasági életében meghatározó a turizmus, valamint a minőségi szőlő- és bortermelés – mondta lapunk munkatárásának Bóta Géza polgármester. - A falu az egri történelmi borvidékhez tartozik és 320 hektár szőlő díszlik a határában. Emellett 167 pince található, melyekből 152-ben bort érlelnek és tárolnak. Ezeket pedig rendszeresen kínálják a tulajdonosok a látogatóknak. Különösen a nyitott pince napokon, amikor kemencében készített ételekkel is várják a vendégeket. Idén például húsz helyszínen sütöttek különböző finomságokat, és a kemencében készített ételek versenyét is megtartották.

Egy vendégváró régi ház, hangulatos előkerttel (Fotó: Mentusz Károly)
Egy vendégváró régi ház, hangulatos előkerttel (Fotó: Mentusz Károly)


Noszvaj főutcája a református templommal (Fotó: Mentusz Károly)
Noszvaj főutcája a református templommal (Fotó: Mentusz Károly)

Különleges ételspecialitásokat kóstolhattak

A falu a kertjeiben termő gyümölcsökről is híres. Közülük a szőlő, a szilva, a birsalma, a körte és a dió a legjellemzőbb. Ebben az évben is ezekhez kapcsolódott a nagy sikerű Szilva Nap, illetve a Birs Nap, amikor – többek között – lekvárokat, pálinkákat kóstolhattak, valamint vásárolhattak az érdeklődők. Különleges specialitásként pedig megízlelhették a birsalmás-tejfölös bablevest, a birsalmaágyon készült kacsacombot, valamint a birsalmás rétest is. De kiemelkedő programként könyvelhették el húsvéti tojáskereső-, valamint a futóversenyt. A pincesoron három alkalommal bortúrát rendeztek, a nagyobb eseményeken pedig szafaribusszal is a nevezetességek megismerésére invitálták a családokat. Sőt, az októberi őszi tanítási szünetben a helyi gyerekeknek is bemutatták nemcsak Noszvaj, hanem a közeli Bogács, Szomolya, Cserépfalu és Cserépváralja látványosságait.

A község vezetője arra is utalt, hogy jelenleg hatvan szálláshely közül választhatnak a Noszvajra érkező vendégek. Ezek között találhatnak négycsillagos hotelt, panziót és magászállást is. Így egy időben nyolcszáz turistát helyezhetnek el Noszvajon. A falu kiemelkedő turisztikai látványossága a híres De la Motte kastély, melynek idén a megszokottnál is több látogatója volt, különösen a kiemelt rendezvények alatt. A helyi önkormányzat arra törekszik, hogy újabb vonzó programcsomagokkal ösztönözze hosszabb tartózkodásra a vendégeket, melyek a lovaglástól a borkóstoláson át a falun átvezető tanösvényeken ajánlott túrákig sok mindent tartalmaznak. Az is érdekesség, hogy a látogatók két, nagyobb tanösvényen haladó túra keretében ismerhetik meg a falu nevezetességeit, a többin viszont a természeti környezet szépségeit fedezhetik fel.

A híres De la Motte kastély (Fotó: Mentusz Károly)
A híres De la Motte kastély (Fotó: Mentusz Károly)

Korszerű játszótér, bográcsozás és rönkbútorok

Azt is megtudtuk, hogy Noszvaj ismert üdülő- és kirándulóterülete Síkfőkút, amely ma már összeépült a faluval. Jelenleg 270 hétvégi házat, régieket és újakat tartanak nyilván. Ezek tulajdonosai pedig főleg alföldiek, akik Debrecenből, Hajdúszoboszlóról, Püspökladányból, Kisújszállásról, Békéscsabáról és Gyuláról járnak Síkfőkútra, akik általában a nyári hónapokat töltik itt családjukkal, barátaikkal. Ennek a területnek a fő ékességei a horgász-, valamint a csónakázótó és a réttel borított környéke. Itt az idén jelentős változásokat tapasztalhattak a látogatók. A tavakat ugyanis kitisztították, a volt büfét pedig korszerű Kamrabolttá alakították át, ahol elsősorban helyi termékeket árulnak. Így – többek között – borokat, fémtárgyakat, fűzött gyöngyöket, hátikosarakat, hogy csak néhányat említsünk. A csónakázótó melletti réten a gyerekek örömére korszerű játszóteret alakítottak ki. Emellett kőből építettek bográcsozóhelyeket, melyeket rönkasztalokkal és ülőkékkel vettek körül.

Bóta Géza a további turisztikai fejlesztésekről is tájékoztatott. Elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében támogatásért pályáznak, miután a terveik szerint 110 millió forintért szeretnének beruházásokat megvalósítani. Így a tóréten büfét is létesítenek és az úgynevezett vizes blokkot is felújítják. A falu végén levő négycsillagos Hotel Oxigéntől indulva Noszvaj elejéig, egy kilométer hosszúságban kerékpárutat építenek, hogy még több kerekező turistát vonzzanak majd a településre. Egy ismert vállalkozó pedig jövőre a Gazdaház közelében kis teátrumot kíván létrehozni, mellette pedig éttermet és kávézót is nyit, ahol helyi specialitásokat kínál majd.

Eligazító tábla tusitáknak (Fotó: Mentusz Károly)
Eligazító tábla tusitáknak (Fotó: Mentusz Károly)


A síkfőkúti-tó őszi színpompában (Fotó: Mentusz Károly)
A síkfőkúti-tó őszi színpompában (Fotó: Mentusz Károly)


A tóréten megnyílt a Kamrabolt, helyi termékekkel (Fotó: Mentusz Károly)
A tóréten megnyílt a Kamrabolt, helyi termékekkel (Fotó: Mentusz Károly)


Csónak a síkfőkúti tavon (Fotó: Mentusz Károly)
Csónak a síkfőkúti tavon (Fotó: Mentusz Károly)


Korszerű játszóteret építettek a síkfőkúti tóréten (Fotó: Mentusz Károly)
Korszerű játszóteret építettek a síkfőkúti tóréten (Fotó: Mentusz Károly)


Új bográcsozóhelyek pihenőpadokkal a tó mellett (Fotó: Mentusz Károly)
Új bográcsozóhelyek pihenőpadokkal a tó mellett (Fotó: Mentusz Károly)

Mini skanzen és szabadidőközpont is lesz

A Gazdaházzal szemben levő egykori, ma már romos pincelakásokat megvásárolja az önkormányzat, ahol három-négy, régi stílusú házból álló mini skanzent építenek, melyekben rendezvényeket tartanak. Az a céljuk, hogy a kézműves mesterségeket is bemutassák, a kosárfonástól a hátikészítésig, illetve a szőlőfeldolgozásig. Erre a becslések szerint mintegy háromszáz millió forintos fejlesztést irányoznak elő, amelyhez pályázatot nyújtanak be. Emellett már tervezik azt a szabadidőközpontot is, amelyet az emődi pincesoron kiszolgáló helyiségekkel alakítanak ki. Ezt a fejlesztést az önkormányzat saját erőből kívánja megvalósítani.

Régebben épített hétvégi házak Síkfőkúton (Fotó: Mentusz Károly)
Régebben épített hétvégi házak Síkfőkúton (Fotó: Mentusz Károly)


Takaros üdülőházak Síkfőkúton (Fotó: Mentusz Károly)
Takaros üdülőházak Síkfőkúton (Fotó: Mentusz Károly)


Turisztikai látványosság a vízikerék Síkfőkúton (Fotó: Mentusz Károly)
Turisztikai látványosság a vízikerék Síkfőkúton (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk