Tizenhárom település félmilliárd forintból újítja meg közösségi közlekedését

Több mint félmilliárd forintot nyert "Az Értől az óceánig – a falvaktól a városokig komplex közösségi közlekedés fejlesztése Biharban" nevet viselő pályázatával tizenhárom Hajdú-Bihar megyei település. A vasúti és az autóbusz-közlekedés feltételeinek javítása, a MÁV és a Volán menetrendek összehangolása a cél. 

A támogatásból modernizálják a 106-os számú vasútvonal Debrecen–Nagykereki közötti megállóit és felújítják az autóbuszmegállókat, illetve újakat építenek. A halmozottan hátrányos település, Pocsaj a pályázat konzorcium gesztora. Pocsaj polgármestere, Kecskés Gyula elmondta, a pályázó települések infrastruktúrája elmaradott. Pocsajban az emberek jövedelemszerző képessége alacsony, ha a közmunka program nem lenne, bajban lennének. A közlekedés fejlesztése tűzoltásnak nagyon jó. A pályázat résztvevői Biharkeresztes, Derecske, Esztár, Hajdúbagos, Hencida, Hosszúpályi, Kismarja, Létavértes, Mikepércs, Monostorpályi, Nagykereki, Pocsaj, Sáránd.

Helyközi buszokkal közvetlenül a vasútállomásra

Egy csapat lelkes, közösségiközlekedés-barát fiatal dolgozta ki a pályázat koncepcióját. Vezetőjük Szöllősi Roland, a MÁV Start Zrt. alvállalkozója, a Pocsaj-Esztár, Kismarja, Konyár partneri mentjegy pénztárak üzemeltetője. Mint a fiatalembertől megtudtuk, a projekt gerince a 106-os vasútvonal, s erre fűzték fel a keresztirányú autóbusz-közlekedést Hencida, Létavértes irányába. A legmagasabb pontszámmal nyerték meg a pályázatot az önkormányzatok az Észak-alföldi régióban. Naponta 1100 személy utazik a Debrecen – Nagykereki vasútvonaton hétköznapokon, és tanszünetben is viszonylag magas az utasok száma. Az elmúlt 3 évben 20 százalékkal többen használták a vonalat, mely annak köszönhető, hogy a MÁV figyelembe vette az utasok igényeit és változtatott a menetrenden. Korábban 2 és fél óránként jártak a vonatok, most szinte óránként, csúcsidőben 40 percenként.

Közös peron az autóbusznak és a vonatnak

Pocsaj polgármestere teljes körű szabadságot adott a fiataloknak a szakma vonatkozásában. Kiépítették a valós idejű utastájékoztatási rendszert, a vasútállomással rendelkező településeken a várótermekben digitális, LCD-s kijelzőjű táblán lehet figyelemmel kísérni a vonat és a busz aktuális érkezését a GPS összegyűjtött adatai alapján. Ezen kívül hangosbemondó is tájékoztatja az utasokat. 36 térfigyelő kamerát helyeztek ki az utasok biztonsága és az állagmegóvás miatt. Azóta nem történt komoly károkozás a vonalon. Kiemelendő, hogy az 1. vágányhoz tartozó peront átépítették az autóbuszoknak. Így közös peron alakult ki a vonatnak és a busznak, és a környékről busszal ideérkező emberek a vonat és a busz menetrendjének összehangolásával adott lesz nekik a jó átszállási lehetőség. Például Berettyóújfaluba is eljutnak a diákok. Szemetesedényeket is raktak ki, s látják, hogy a szép környezetben az emberek megőrzik a környék tisztaságát, kevesebb szemetet szórnak szét. Padokat is kihelyeztek. A virágokat ők vásárolták 100 ezer forintért. – Bevételünk egy részét visszaforgattuk a vasúti közlekedés javára – mondta Szöllősi Roland. – A pálmák, a színes, nyíló virágok mediterrán életérzést adnak az állomásnak. Egy kis ékszerdoboz lett ez a megálló. Az ország egyik leghátrányosabb településén az a célunk, hogy az emberek munkát vállaljanak és eljussanak a munkahelyükre. Mindegyik vasúti megállót más-más jellemzővel akarjuk felruházni. Kismarja vasútállomását vidékies jellegűre tervezzük. Már belülről kifestettük a váróteremet, és Ócs József pocsaji festő festett alföldi jelentet, csikósokat, a gémeskútnál ivó lovakat. A MÁV kivakolta, az önkormányzat két közmunkást irányított ide a falakat lefesteni, a pénztár pedig a festéket és eszközöket biztosította. Díszkutat is tervezünk az állomás mellé, muskátlikat ültetünk. Még az állomások világításának korszerűsítésre akarunk pályázni, és utasvárók kihelyezésére, mely esőtől, hótól, naptól védi a várakozókat.

Kőműves Kelemen módjára is építkeztek

Szinte minden készen van a több mint 525 millió forintos, vissza nem térítendő támogatottságú projektben. 95 százalékos támogatottságú program, a fennmaradó 5 százalékot a települések állják, olyan mértékben, mint amilyen mértékben építkezés, felújítás történt náluk – ismertette Kecskés Gyula, Pocsaj polgármestere. – A támogatás magában foglalja az építési költségeket, az utastájékoztató és térfigyelő rendszer kialakítását és a szakértői díjakat is. A kivitelezési munkálatok a befejező szakaszba léptek, jelenleg a projekt vis maior támogatás megítélésére vár az előre nem látható többletmunkákra. Továbbá másodjára is határidő módosítást kell kérni. Ugyanis Pocsaj-Esztáron, Monostorpályiban, Hosszúpályiban és Hajdúbagoson szennyvízberuházást hajtanak végre, mely következtében Kőműves Kelemenhez hasonlóan, amit megépítettünk egyik nap a 106-os vonal fejlesztése kapcsán, például buszmegállót burkoltunk, azt másnap megfúrták a szennyvízberuházás miatt. Ezért megállapodást kötöttünk a tolerancia jegyében, amit egy darabig lehetett tartani, de a beruházás zárása határidejének közeledtével egyre inkább nem. Tehát helyre kell állítani a feldúlt területet, emiatt csúszik a projekt zárása idén december 31-ig.

Trianoni határ, felbontott vasúti szakasz
A Debrecen – Nagykereki vasútvonal egykor Nagyváradig vezetett, 72 kilométeren át, de a trianoni békeszerződéskor elcsatolták a végét, elvágták a Nagykereki –Nagyzomlin megállót. Az államhatárok közti szakaszt elbontották, ezért Magyarországon csonkán végződött a vonal, Nagyvárad Romániához csatolásával a végpontja Romániához került. A határon túl nem használták a vonalat, ezzel megszűnt a Nagyváraddal való közvetlen kapcsolat.

Debrecen – Nagyvárad vasútvonal a cél


- Felújítottuk a peronokat, megemeltük a szintjüket, hogy könnyebb legyen a le- és felszállás a vonatra. Egy új peron épült Derecskén és Konyári-Sóstófürdőn, Kismarján új vasúti megállóhely létesül, a településeken több autóbusz megállót újítottunk fel, újakat építettünk. A fejlesztéssel javulnak az átszállási kapcsolatok az autóbusz- és a vonatközlekedés között. Biharkeresztes parkolója térköves borítást kap. Wifit is tervezünk a vasútállomásokra.

A Pocsaj-Eszár vasútállomás környékét még parkosítani akarjuk, a peron felújítása során kitermelt földdel feltöltjük az állomás melletti részt. Élettel kell megtölteni az állomásokat, nem engedni, hogy lepusztuljanak. Bízunk benne, hogy a valamikori Debrecen – Nagyvárad vasútvonal a Debrecen – Nagykereki vonal helyreállítását követően itt halad el, és megáll Pocsajon. A vasútvonal Nagyváradig futó szakaszának fejlesztése az országos fejlesztési tervek közzé került országgyűlési képviselőnk, Vitányi István indítványára.

Új autóbuszjárat Biharkeresztes és Nagyvárad között

Szombaton újraindul a három éve megszüntetett autóbuszjárat Biharkeresztes és Nagyvárad között. Mint Barabás Ferenc polgármestertől megtudtuk, 600-700 ember települt át az utóbbi években Romániából Biharkeresztesre. Az emberek egy része dolgozik, mások nyugdíjasok. A határ túloldalán nincs munkanélküliség, nagy cégek keresik a dolgozókat, olyannyira nagy az érdeklődés, hogy az önkormányzatnál road-show-n tervezik tájékoztatni a lakosokat a nagyváradi munkalehetőségekről. A Nagyváradra járó dolgozók, az áttelepült embereknek a két országhatár közelében élő családja, barátai miatt szorgalmazta a biharkeresztesi önkormányzat a buszjáratok újraindítását. Igaz, hogy Debrecenből hetente egyszer közlekedik busz Nagyváradra, de helyből nem járt. Érdeklődtek a Volánnál, és több vállalkozóval is beszéltek, de a menetdíjak miatt nem lett volna rentábilis a járat. Végül a Csúzi István vezérigazgató vezette nagyváradi közlekedési vállalat indítja szombaton útjára buszait a két település között. Azért tudja ezt megtenni, mert felújította a járműparkját, 18, 23, 45-50 személyes buszokat szerzett be. Szombaton 18 személyes buszokat indít, aztán az utaslétszámtól függően változhat a buszok befogadóképessége, és ha igény lesz rá, akkor a menetrend is. Pl. ha reggel 5-6 órakor is igénylik az utasok az indulást, akkor indul járat. Ehhez az kell, hogy az utasok pl. bérletvásárlással bizonyítsák rendszeres utazási szándékukat. Jelenleg hétfőtől – péntekig naponta 3-szor, szombaton és vasárnap napi 6-szor járnak a buszok a két város között.

Az autóbusz-menetrend ide kattintva érhető el.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.