Vízi turisztikai fejlesztéseket adtak át Balatonfüreden

Átadták a mintegy 3,5 milliárd forintból megvalósult vízi turisztikai létesítményt, a Kékszalag PORT-ot Balatonfüreden kedden.

Holczhauser András, a Kékszalag PORT-ot üzemeltető Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ ügyvezetője a beruházást ismertetve elmondta: a 140 férőhelyes kikötő mellett a kikötőépület emeletén oktatási és közösségi programoknak otthont adó klubtermet, irodákat, négy pihenőszobát, valamint vizesblokkokat alakítottak ki, a teraszon pedig tavasztól büfé is üzemel majd. A földszinten a versenyeket és a vitorlázókat kiszolgáló infrastruktúra, hangár, raktárak, műhelyek és kikötőmesteri iroda, továbbá kajak-kenu tároló kapott helyet. Emellett kialakítottak egy egészségügyi szobát, amelyet a tervek szerint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vesz birtokba és egy mentőhajót is állomásoztathatnak majd itt.

Az MVSZ tájékoztatása szerint a két - egyenként 1,940 és 1,398 milliárd forintból megvalósult - projektben a balatonfüredi Kékszalag PORT mellett megépült a Veszprém vármegyei városban a Kékszalag-sétány, kialakítottak Keszthelyen egy kajak-kenu megállópontot, továbbá vízi sporteszközöket is beszereztek.

A megnyitóünnepségen Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára kiemelte: Balatonfüred újabb turisztikai attrakcióval bővült, amely tovább növeli a város vonzerejét.

Bóka István Balatonfüred polgármestere komplex fejlesztésnek nevezte a beruházást, amely alapvetően turisztikai beruházás, de városrehabilitációs és aktív sportelemeket is tartalmaz. Fontosnak nevezte, hogy a vitorlásközpont munkahelyet teremt és jövedelmet generál, így erősíti Balatonfüred gazdaságát.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.