Belföld
Megújul a gyöngyösi zsinagóga
A Mátra fővárosaként emlegetett Gyöngyösön megújul a belvárosban levő zsinagóga - tudta meg lapunk Weisz Pétertől, a helyi Status Quo Ante zsidó hitközség elnökétől, a Bugát Pál Kórház menedzser főigazgatójától. A közel egy milliárd forintos fejlesztést pályázati támogatásból és más forrásokból valósítják meg.
Nemzetközi Hetet rendezett az Edutus Főiskola
Az Edutus Főiskola 2016. április 10-15. között immár 21. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Hetet Budapesten, a Falk Miksa utcai reprezentatív épületében.
Újra zenél a margitszigeti szökőkút
Április 22-től, a Föld Napjától ismét üzemben van a margitszigeti szökőkút.
A matuzsálemi tölgyekhez építenek turistautat Mátramindszenten
Tavaszi virágtengerben és zöld pompában díszlik Mátramindszent. A nyolcszáz lakosú nógrádi község a hangulatos környezetével idén is kitárulkozik a turisták előtt.
Így újul meg a Budavári Palota
A Budavári Palota déli összekötőszárnyának és zárt kertjeinek felújítása címmel rendezett konferenciát az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szerdán a Várkert Bazárban, ahol három előadáson számoltak be a szakemberek a rekonstrukció részleteiről.
Már a Scandinavian Airlines is használja az Amadeus Fare Families-t
A Scandinavian Airlines (SAS) régiója vezető légitársasága - Dánia, Norvégia és Svédország nemzeti fuvarozója - és az Amadeus között létrejött szerződésnek köszönhetően a jövőben az Amadeus felhasználói jobban testreszabott ajánlatot tudnak készíteni az SAS járatokra.
Natúrparkok koordinációs hálózata jön létre
Elfogadták a magyarországi natúrparkok 2015. és 2030. közötti időszakra szóló fejlesztési koncepcióját - jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára konferencián csütörtökön Budapesten.
ASSA ABLOY beléptetők egyedi igényekre szabva
ASSA ABLOY beléptetők egyedi igényekre szabva
Monumentális fényárban fog úszni a pécsi bazilika
Július első hétvégéjén rendezik meg a pécsi Zsolnay Fesztivál "utódját", a Zsolnay Fényfesztivált, melynek keretében minden képzeletet felülmúló fényfestéssel készülnek a szervezők.
Kiaknázatlan tartalékok rejlenek a buszos személyszállításban
Minden eddiginél több résztvevővel és busszal tartják szerdán Magyarország egyedülálló buszos személyszállítási kiállítását, a Busexpót Zsámbékon.
Ideiglenes stégekkel oldják meg a balatoni iszapproblémát
A balatonmáriafürdői iszaposodás egyedi probléma, a beavatkozás megtervezéséhez felmérik a helyzetet, és tervezik az egész Balatonra a mederiszap átfogó vizsgálatát is - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Egy nap, ami csak a tájházakról szól
A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak napja című országos rendezvénysorozatát április 23-24-én. A programsorozatra először 2013-ban került sor.
A hungarikumok sora és a Magyar Értéktár is bővült
Egy tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és nyolc tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság Budapesten megtartott keddi ülésén - közölte Földművelésügyi Minisztérium (FM) Sajtóirodája.
Esküvői turizmus megújuló várainkban
Ki ne szeretné a tökéletes napot egy gyönyörűen felújított várban tölteni? Melyik menyasszony nem álmodozik egy igazi királyi esküvőről? A folyamatban lévő és a tervek szerint 2020-ig zajló hazai várfejlesztések egyre több különleges esküvői igényt elégítenek ki, ahol az álmok valósággá válhatnak. De vajon tényleg valósággá válhatnak?
Vasárnaponként is nyitva lesz a METRO
A vasárnapi nyitvatartásról szóló 2016. április 16-ától hatályos törvény alapján a METRO Kereskedelmi Kft. megvizsgálta annak lehetőségét, hogy miként tud mind a vásárlóinak, mind pedig a munkavállalóinak az érdekeit szem előtt tartva eljárni. Az egyeztetések alapján az a döntés született, hogy 2016. április 24-étől a METRO áruházak vasárnaponként is várják vásárlóikat.
Személyre szóló karszalagok lesznek a Szigeten
Idén az új kihívások miatt fokozottabb biztonsági ellenőrzés lesz a Sziget fesztiválra történő belépéskor. Az eljárás hasonló lesz, mint a reptéri becsekkoláskor és nem fog szükségszerűen tovább tartani, mint eddig - mondta Gerendai Károly főszervező kedden sajtótájékoztatón.
Létrejött a Grand Tokaj
Új névvel, Grand Tokaj néven folytatja működését az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. - közölte a borászati vállalat.
Stratégiai munkacsoport alakult Budapest turizmusáért
A Budapest turisztikai érdekegyeztető fórumaként két éve működő Fővárosi Turisztikai Kerekasztal (FTK) 2016. március 31-i plenáris ülésén egy stratégiai munkacsoport megalakításáról döntött. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ugyanis ezen a fórumon mutatta be Budapest Turisztikai Koncepcióját és a BFTK Stratégiai Munkatervét, mely nem helyettesíti, hanem előirányozza az átfogó Turizmus Stratégia megalkotását, melyre egy évtized óta vár a szakma.
A görögkatolikus templom ékessége az új ikonosztáz
Több mint félszáz aranyozott ikonnal díszített ikonosztázt szenteltek fel április 9-én a Debrecen-Csapókerti görögkatolikus templomban, más néven a Szent Péter és Szent Pál Templomban. Az egyházművészeti alkotás közel három évig készült.
Minden a játékról és egészségről szólt a Városligetben
Hétvégén a Városligeti Napozórétet ellepték a családok - megrendezték a Vidékjáró Családi Fesztivált. Kézműves foglalkozások, tematikus udvarok, hangszerbemutató, népzenei koncertek és táncház, hatalmas akvárium, interaktív homokozó, ingyenes ugrálóvár, mászófal, barlangász bemutató, óriás társasjáték várta a legfiatalabbakat.
1,2 milliárd forintból újult meg a kállósemjéni Kállay-kúria
Befejeződött Kállay Miklós (1887-1967) egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló Wolkenstein-kastélynak a rekonstrukciója Kállósemjénben. A csaknem 1,2 milliárd forintba kerülő beruházást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyközségben.
Mindent megtudhat a madarakról egy új alkalmazásban
Magyarországon először készített ingyenesen letölthető okostelefonos madárhatározó alkalmazást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesülettel közösen.
Fiatal artistákat keres a Fővárosi Nagycirkusz
Meghallgatást hirdet a Fővárosi Nagycirkusz, melynek során Lúdas Matyi című műsorához keres szereplőket.
MVI: további adócsökkentésre van szükség a vendéglátásban
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete üdvözli a kormány azon döntését, miszerint két lépcsőben csökkentik az éttermi szolgáltatások áfáját, mely a tervek szerint 2018-ra 5%-ra mérséklődhet, de véleményük szerint további csökkentésre lenne szükség.
Új parkot kaphat az egri Gárdonyi Géza Emlékház
Immár két éve, hogy 15 millió forintos költséggel megújult az egri Gárdonyi Géza Emlékház. A kezelők ezzel a fejlesztéssel jelentős örökséget mentettek meg. A ház népszerűségét bizonyítja, hogy tavaly több mint tízezer turista látogatta meg, hogy tisztelegjen az író Gárdonyi Géza munkássága előtt.
Török és észak-ciprusi charterek a Green Travelnél
A törökországi és észak-ciprusi charterjáratok mellett az utazásszervező nyári kínálatában számos görög sziget, illetve Bulgária és Málta is megtalálható.
A gyógyvizet ünneplik Harkányban
A harkányi víz gyógyító erejéről szóló előadásokkal, valamint koncertekkel és vizes programokkal is várják az érdeklődőket a ThermalFest fesztiválra, amelyet először rendeznek meg május 19. és 22. között a Baranya megyei fürdővárosban.
4D-s mozit és vízi dodzsemet is kapott a zalaszabari kalandpark
Önerős beruházással, nettó 170 millió forintos költséggel fejlesztették a zalaszabari kalandparkot és az ott működő gyermektábort.
Gasztroélményekkel teli fesztiválok a Közép-Dunántúlon
A közép-dunántúli fesztiválokat mutatták be azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken, április 15-én az Opera Caféban rendezett a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Marketing Igazgatósága és a régió turisztikai programgazdái.
Színpadra vitték a Kun-Mediátoros Marcsika történetét
Fergeteges sikert aratott a Györffy Színtársulat Gigantikus Galaktikus Őrület című műsora. A darab során egyenesen a csillagkapun keresztül érkezett Karcagra Belizi Marankaként a Kun-Mediátor-ügy kapcsán elhíresült Marcsika.
Repülőgép-látogatás a Premio Travel és az Emirates szervezésében
A Premio Travel, a kulturális körutazások szakértője az Emirates légitársasággal közösen repülőgép-bejárást szervezett a Liszt Ferenc repülőtéren. A rövid prezentációval és ebéddel egybekötött találkozó során a Premio Travel ismertette 2016 nyári és őszi programjait, melyek esetében az Emirates kulcsfontosságú szerepet játszik. Az iroda kiemelt partnerei megtekinthették a Budapest és Dubaj között is járó, a fővárosi repülőtéren megforduló legnagyobb utasszállítót, egy Boeing 777-300-ast.
Megduplázódott a vendégéjszakák száma a Tisza-tavi üdülőfaluban
Az előző évihez képest tavaly duplájára nőtt a vendégéjszakák száma Sarudon. A Tisza-tó kellemes üdülőfaluja a korábbiaknál is népszerűbb lett a turisták körében, miután közel 16 és fél ezer vendégéjszakát számláltak a településen.
Iszaptenger lep el két balatoni strandot
Balatonmáriafürdő önerőből nem tud mit kezdeni a tópartot másfél-két kilométer hosszan ellepő félméteres iszappal, ami két strandjának üzemeltetését is ellehetetlenítheti - közölte Galácz György, a település polgármestere. Jelezte: eddig nem kaptak segítséget a probléma megoldásához.
Cathay Pacific és Dragon Air az Amadeus Ticket Changerben
Újabb két taggal bővült az Amadeus Ticket Changer alkalmazását lehetővé tévő légitársaságok eddig is népes listája. Mostantól a Cathay Pacific és a Dragon Air jegyek esetén is lehetőség nyílik a gyors és garantált árazást biztosító jegycserére.
Új munkatársak a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központnál
Új termékmenedzser, piacmenedzser és a belvárosi Budapestinfo irodák élén új vezető erősíti a BFTK Nonprofit Kft. turisztikai divíziójának csapatát.
Még tíz évre meghosszabbították a Magyar Nagydíj rendezési jogát
Jó úton haladunk afelé, hogy a Hungaroringet világviszonylatban is a legkorszerűbb versenypályák egyikévé tegyük – mondta beszédében Seszták Miklós a Hungaroring aszfaltavató ünnepségén 2016. április 14-én, Mogyoródon. A nemzeti fejlesztési miniszter az eseményen bejelentette, hogy a kormány döntésével összhangban Magyarországnak sikerült megállapodnia a Forma-1 jogtulajdonosával a Magyar Nagydíj rendezési jogának meghosszabbításról.
Bécsi Bál Budapesten – tavasszal
Bár már túl vagyunk a báli szezonon, sokak örömére idén is lesz Bécsi Bál, amelyet április 23-án rendeznek a budapesti InterContinentalban.
Vidékjáró Családi Fesztivál lesz a hétvégén
A 2013-ban alapított, rendezvényszervezéssel, marketinggel foglalkozó Vidékjáró Kft. több alapítvánnyal, civil szervezettel, alkotó közösséggel összefogva egyedülálló, pedagógusoknak és családoknak szóló rendezvényt szervez április közepére, a városligeti Napozórétre. A több napos rendezvény során osztálykirándulások, nyári táborok, családi kirándulások helyszínei mutatkoznak be.
Itt a budapesti olimpia arculata és reklámja
Csütörtökön bemutatták a 2024-es budapesti olimpiai pályázat logóját és arculati terveit.
Reformáció örökségtúra pünkösdkor
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyönyörű középkori templomok találhatók a Felső-Tisza-vidéken. Ezért is szervezi az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ idén is pünkösdkor a Reformáció örökségtúrát.
Ismét megrendezik az MSZÉSZ Biztonsági Szekciójának értekezletét
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége várja a tagság jelentkezését a Biztonsági Szekció VI. Értekezletére.
Felfedezik Budapestet a magyarok
A KSH által közölt legfrissebb kereskedelmi szálláshelyadatok alapján Budapesten 2016 februárjában 221.645 vendég 491.014 vendégéjszakát töltött el, ami 5,9%, illetve 6,8%-os növekedést jelent 2015. februárhoz képest. A külföldi vendégek száma 5,5%-kal, a belföldi vendégek száma 7,3%-kal nőtt az előző évi időszakhoz képest, az eltöltött vendégéjszakák száma pedig a külföldi vendégek esetében 5,8%-kal, míg a belföldi vendégek esetében 12,7%-kal nőtt.
1,5 milliárd forint jut idén szúnyogirtásra
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is mintegy 1,5 milliárd forintot szánnak a várható jelentős szúnyoginvázió elleni hatékony védekezésre, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Cselló, a 180 centis debreceni újszülött
Zsiráfcsikó született a debreceni Nagyerdei Kultúrparkban. A hétfőn világra jött kislány a 6 éves Emma és a 11 éves Szilveszter utódja.
Hévízgyógyfürdő is díjat kapott a Greennovációs Nagydíjon
Április 12-én ünnepélyes keretek között kiosztották a Turizmus Trend és az Élelmiszer szaklap kiadója, a Professional Publishing Hungary által szervezett Greennovációs Nagydíj elismeréseit és díjait.
Így kell használni a Parlamentet reklámban vagy logóban
Jó néhány cég, márka vélhetően nem tud arról, hogy a reklámjában vagy akár logójában engedély nélkül használja a Parlament képét, sziluettjét.
Több mint tíz százalékkal nőtt a hazai fürdők bevétele
Tavaly a magyarországi fürdők üzemeltetői átlagosan 12,5 százalékos árbevétel-növekedést értek el az előző évhez képest, az átlagárak 5,1 százalékos növekedése mellett - derül ki a Magyar Fürdőszövetség tavalyi évet összefoglaló elemzéséből.
Így kell adózniuk az Airbnb-s lakáskiadóknak
Adóalanynak minősülnek azok a magánszemélyek, akik online foglalási rendszeren - például az Airbnb-n - keresztül egy vagy több szobát vagy akár egy teljes ingatlant szálláshelyként adnak bérbe, így adószám kiváltására kötelesek, és számlakibocsátási kötelezettség is terheli őket - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.