Az Utazómajom is részt vesz a MUISZ következő vacsoráján

Az Utazómajom utazóblog létrehozójának Tóth Ákosnak, legutóbbi interjújában megjelent állítását nem hagyta szó nélkül a MUISZ. 

A Magyar Nemzetben olvasható interjúból megtudható, hogy az Utazómajom egy nemrég készült felmérés alapján benne van a top 5-ben, ami a leglájkoltabb (324843) és legtöbb felhasználó által követett (332997) magyar Facebook-oldalakat illeti. Az oldal a lehető legolcsóbb utazási lehetőségeket mutatja be az odalátogatóknak.

Tóth Ákos elmondta, hogy egy idő után már nem csak maga miatt, hanem másokért is végezte az utazási kutatásokat.

Azt vette észre, hogy rengeteg embert érdekelne az utazás, csak nincs rá pénze. Így, mint mondja, szerencséje volt, hisz ami őt ennyire érdekelte, az másnak is hasznos lehetett.

"Az Utazómajom sikere nem jött könnyen. Sokáig kellett várnom, mire tömegesen felfedezték a blogot. A nagy áttörést a tavaly márciusi Járatlan utakon fesztivál jelentette. "

Ákos szerint: "Sokan félreértik az Utazómajom célját és azt hiszik, én egy utazásszervező iroda vagyok. A legtöbben azért írnak, hogy szervezzem le neki X időponttól Y időpontig a spanyolországi nyaralást​, lehetőleg 4 csillagos szállodában, ahová a házi kedvencüket is elvihetik. Néha nagyon fárasztó ezekre válaszolni, hiszen én csak megkeresem az adott nap legjobbnak gondolt ajánlatait, és publikálom a Facebook oldalon​." 

Az interjúbanaz Utazómajom oldal alapítója azt is nyilatkozta, hogy sokszor segített már olyan embereknek, akiket az utazási irodások cserbenhagytak. A megjelent interjúra hivatkozva Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke egy levéllel reagált. 

"Kedves Ákos!
A Magyar Nemzetben megjelent cikk kapcsán érdeklődöm, hogy ugye jól gondolom, hogy nem hangzott el az Ön részéről olyan mondat, hogy:
"Azoknak viszont szívesen segítettem már többször is, akik kétségbeesve kerestek meg, hogy egy adott utazási iroda cserbenhagyta őket és kint ragadtak valahol. Nekik ahogy tudok, keresek minél olcsóbb jegyet, hogy hazajussanak."
Nyilván félreérthette Önt az újságíró, mert bizony nagyon szerencsétlen mondat, hiszen sematikus, félrevezető és ezáltal bizony méltatlan lenne Önre.
Egyben engedje meg, hogy őszintén gratuláljak jószolgálati tevékenységéhez, gondolok itt arra, hogy lehetőséget teremtett szegény családok támogatására, utazásának megvalósítására, valamint a napelemes lámpák Délkelet-Ázsiába történő szállításának tervére.
Tisztelettel:
Molnár Judit
a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke"

A levélre Ákos is válaszolt : "Köszönöm szépen a megkeresést. Az interjú egy szóbeli beszélgetés volt, aminek egy részéből lett a nyomtatott anyag. Az újságíró arra próbált rávilágítani, hogy vannak-e veszélyei az önálló szervezésnek. Itt merült fel, hogy amíg egy utazási irodánál az adhat biztonságot, hogy minden eshetőségre fel vannak készülve, legyen az gép késés, nem megfelelő szálloda stb, addig saját szervezésben ezt egyénileg kell megoldani.

Sajnos nem egyszer kaptam olyan üzenetet, hogy nyelvtudás hiányában nem igazán tudnak intézkedni külföldön - ezért mentek irodával. Ennek ellenére nem kapnak tájékoztatást például egy sztrájk esetén, hogy hogyan is tudnának hazajutni. Kérésükre felvettem a légitársasággal a kapcsolatot, és sikerült a repülőjegyüket átíratni pénteken, amit csak hétfőn vállalt volna az iroda. Szerencsére ezek rendkívül ritka esetek, két három havonta egy alkalommal kell segítenem pórul járt utasoknak.

Ezen túl én minden interjúmban elmondom, hogy óriási szükség van az irodákra, felsorolom azokat az eseteket, amikor elengedhetetlen a szerepük. Próbálok minden esetben pozitívan nyilatkozni, annak ellenére, hogy rengeteg fronton kapok támadást tőlük. Az oldalamon a negatív visszajelzések, hozzászólások szinte teljes mértékben az iparágban dolgozó szereplőktől érkeznek. Úgy gondolom, hogy erre nem adtam okot. Az viszont jobban érint, hogy egyes partnereimnek is negatívan nyilatkoznak rólam, vagy adott esetben az utazómajom márka nevével próbálnak meg visszaélni." 

Ákos és Molnár Judit telefonos egyeztetés alapján megállapodtak, hogy a szervezet soron következő vacsoráján ő is részt fog venni, ahol lehetőségük lesz megbeszélni az esetleges konfliktusokat. 

 

 

Forrás: Magyar Nemzet

Forrás: MUISZ


Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum

Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum  

Családi foglalkozások, tárlatvezetések, valamint néptáncbemutatók és kézműves programok is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Nagy dobra verjük! elnevezésű őszi fesztiválján október 25. és 27. között Budapesten.
Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál  

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte honlapján az intézmény.
Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken 

A több mint 100 hazai és régiós kortárs alkotót bemutató tárlat idén látogatói rekordot döntött: 5000 érdeklődőt vonzott a közel 300 designterméket, illetve ipar- és képzőművészeti alkotást felvonultató kiállítás.
Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.