Hungexpo-kiállítások: új időpontban

Hungexpo-kiállítások: új időpontban 

Az év elejére tervezett rendezvényeket későbbre halasztották.
Kolodko új alkotása a pesti Belvárosban

Kolodko új alkotása a pesti Belvárosban 

Az ismert gerillaszobrásznak, Kolodko Mihálynak, aki bár ukrán születésű, de szerencsére már jóideje nálunk alkot, új miniszobra került fel egy belvárosi épület kapuja mellé.
Elkészült a római tábor bővítése Almásfüzitőn

Elkészült a római tábor bővítése Almásfüzitőn 

Almásfüzitőn elkészült az Azaum Római Tábor bővítése mintegy 700 millió forint ráfordításával - mondta el a település polgármestere az MTI-nek.
Itt a lista, kik kaphatnak adómentességet

Itt a lista, kik kaphatnak adómentességet 

Orbán Viktor miniszterelnök a hétfői bejelentésében nemcsak az újabb korlátozásokat ismertette, hanem némi állami segítséget is felvillantott kompenzáció és adómentesség formájában. A már szinte hagyományosan az utolsó pillanatban megjelent Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy kik kaphatják a támogatást - írja a portfolio.hu.
Utazástervezővel és bringabérléssel újít Sárvár weboldala

Utazástervezővel és bringabérléssel újít Sárvár weboldala 

Nemcsak frissített megjelenésben, hanem extra funkciók beépítésében is gondolkodik a fürdőváros. Többek között kerékpárt foglalhatunk néhány gombnyomással.
Ezek az év kutyabarát helyei

Ezek az év kutyabarát helyei 

A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére, a turizmusban és vendéglátásban működő kutyabarát szolgáltatók legelhivatottabbjai 2020-ban is megmutatták kutyabarátságukat.
MTÜ: ígérik, ahogy az első hullám idején, ahhoz hasonlóan most sem hagyják cserben az ágazatot

MTÜ: ígérik, ahogy az első hullám idején, ahhoz hasonlóan most sem hagyják cserben az ágazatot 

Újabb támogatást biztosít a kormány a turizmusnak annak érdekében, hogy a dolgozók megtarthassák munkahelyeiket, jelentette ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Életbe léptek a szigorú védelmi intézkedések

Életbe léptek a szigorú védelmi intézkedések 

Ezek a következők.
A NUR Travel tulajdonost és profilt vált

A NUR Travel tulajdonost és profilt vált 

A NUR Travel-nél nemcsak tulajdonosváltás történt, hanem a covid okozta helyzetben árualapját is gyökeresen átalakította.
A szállodákon aligha segít a kormány mentőöve, az éttermeken talán

A szállodákon aligha segít a kormány mentőöve, az éttermeken talán 

Felemásra sikerült a kormány szálloda- és vendéglátóiparra bejelentett első mentőcsomagja – véli Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, amely persze azért még látni szeretné a részletes szabályozást, illetve további kedvezményekért is harcolna.

Új munkatársakkal bővült az Altagra csapata 

A cég vezetősége örömmel értesíti a szakmában dolgozó kollégákat, hogy idén októbertől három, korábban szakmai berkekben már ismert munkatárs csatlakozott a csapathoz.

Online konferencián mutatják be a megújuló Néprajzi Múzeum kiállításait 

Először enged betekintést a szakma és a nagyközönség számára új állandó kiállításainak tervezésébe a Néprajzi Múzeum november 16. és 18. között az Útközben - En Route című nemzetközi online konferencián.

Miért jó az MTV EMA? 

Magyarország 2021-ben újra házigazdája lesz az MTV EMA shownak, akkor már hagyományos keretek között. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, hazánk viszont most rögtön két egymást követő évben, 2020-ban és 2021-ben is magára vonhatja a zenei világ és a rajongók figyelmét.

A maszkviselés megadta az éttermeknek a kegyelemdöfést 

Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló, a főváros legnépszerűbb utcáinak kereskedői úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket a járványhelyzetben. A Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült, a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember 1-je óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak. A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat, a járulékcsökkentés, adómérséklés segíthetne a túlélésben.

Pécsett az utazási irodák a föld alá kerültek 

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének tagjai Pécsen és a Villányi borvidéken fedezték fel, hogy milyen élményeket ajánlhatnak utasaiknak a következő időszakban.

Bezárnak az éttermek, szállodák, elmaradnak a rendezvények 

Orbán Viktor olyan szigorú járványügyi korlátozásokat jelentett be a Facebookon, amelyekre még a tavaszi időszakban sem volt példa. Ha az Országgyűlés kedden 90 napra megadja a rendkívüli felhatalmazást a kormánynak a járványügyi védekezéshez, akkor az intézkedések kedden éjféltől lépnek életbe. Első lépésben 30 napig lesznek érvényben, de szükség esetén meghosszabbíthatják őket - írja a Telex.hu.

Mit végzett eddig a MUISZ pandémia idején? 

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elmúlt hónapokban végzett munkájáról készített összefoglaló a turizmusban érdekelt vállalkozások számára.

Ma kell támogatás a szállodásoknak, vendéglátósoknak, hogy legyen holnapjuk 

Bemutatjuk dr. Deák Imrét, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki pozíciójáért induló jelöltet. Aki nem egyedül indul majd a 2020. november 18-i zajló elnökválasztó közgyűlésen az elnöki székért, hiszen idén van kihívója, Nagy-Szász István személyében, akinek programját már korábban megismerhettük.

Győzött a Katica Tanya 

Zöld szemlélet és aktív turizmus témában hirdettek idén győztest - a helyzetre való tekintettel online.

Elmarad a télűző mohácsi busójárás 

Reméljük, azért Tél tábornok nem marad örökre a nyakunkon.

Decemberben jön az orosz vakcina 

Jelentette be a covid fertőzéssel karanténban lévő külügyminiszter.

„Az érzelmek irányítják most az utazási döntéseket” 

Ez is egy fontos megállapítása volt Szigetvári Józsefnek, a Szállás.hu vezérigazgatójának a Google-lel közösen tartott éves, ezúttal online megrendezett trendelemző sajtótájékoztatóján.

A Balaton legjobb strandját alakítanák ki Keszthelyen 

A Balaton legjobb strandját, a teljes partszakasz kihasználásával létrehozandó egyedi szabadidős, sport- és szórakoztató központ kialakítását tervezik Keszthelyen - közölte a város és térségének fideszes országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón.

Új utazási trendek a Google-keresések alapján 

A COVID–19-világjárvány teljesen átformálta 2020-as terveinket, így turisztikai preferenciáinkat és szokásainkat is. A lezárások és az utazási tilalmak jelentős hatást gyakoroltak a globális iparágakra, de különösen az utazási ágazatot érték súlyos károk. A Google megvizsgálta az aktuális turisztikai keresési trendeket, hogy képet adjon, hogyan vélekednek a magyarok az utazásról és a turizmusról ezekben a példátlan időkben. Az iparágban működő vállalkozások pedig felhasználhatják ezt a tudást ahhoz, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjanak a jelen helyzethez, illetve felkészüljenek a következő időszakra.

Kijárási korlátozás itthon szerdától 

A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt kedd éjféltől ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg.

A BKIK anyagilag is hozzájárulna a válságkezeléshez 

A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5 milliárd forinttal, továbbá adóelengedéssel és kedvezményes beruházási hitellel járulhatna hozzá a kezdeményezéshez. 75 millió forinttal, költségvetési főösszeg-arányosan a BKIK is beszállna az alapba. A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz.

Elkezdődhet a budavári nagyzsinagóga feltárása 

Elkezdődhet a Mátyás-kori budavári nagyzsinagóga feltárása: hétfőn a szakemberek megvizsgálták az eltemetett épületet, hogy megtervezzék a munkálatokat.

Tolnai az Év Turistaháza 

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által működtetett Annafürdői Vendégház nyerte az Év Turistaháza szavazást.

Itt a főváros új turisztikai és marketing szervezete 

Budapest Brand Zrt. a neve, a BVA (Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.) és a BFTK (Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ) egyesülésével jött létre.

Tematikus parkot adtak át Kisbéren 

Befejeződött a kisbéri látogatóközpont és tematikus játszótér építése, amelyre közel százmillió forintot fordítottak - közölte a polgármester az MTI-vel.

Átszervezi a kormány a Balatoni Fejlesztési Tanácsot 

Egy, az Országgyűlés honlapján olvasható friss előterjesztés szerint társelnöki rendszert vezetnek be a Balaton Fejlesztési Tanácsnál, amit eddig dr. Bóka István vezetett. Ráadásul az új társelnök helye biztosabbnak tűnik, mivel őt gyakorlatilag kinevezik erre, amíg a másikat továbbra is választják - írja a Balatontipp.hu.

Mit jelent a fürdőkben a maszkviselési szigorítás? 

Az elmúlt hónapokban már megszokhattuk, hogy meglehetősen szigorú higiéniai szabályokat kell betartaniuk a fürdőknek. Mostanra gyakorlatilag általánossá vált a bejáratnál a testhőmérséklet mérése, ami sok helyen kötelező kézfertőtlenítéssel és a papucshasználat megkövetelésével is együtt jár.

Veszprém és Esztergom is az MTV díjátadón 

Budapest mellett ez a két másik magyar város is helyet kap az MTV EMA 2020 online showban.

Jövőre is élménykártya 

A Hotelinfo Kft. jövőre is kiadja a HungaryCard élménykártyát, amely a vásárlóik körében nagy siker volt idén is.

A hazai turizmus kilátásai 

A koronavírus és a turizmus összefüggéseit vizsgálta a Szent István Egyetem kutatója.

Finisében a gyulai Almásy-kastély mellékszárnyának felújítása 

December 7-ig befejeződik a gyulai Almásy-kastély mellékszárnyának felújítása, ahol rendezvényteret, bálteremet, gasztrotörténeti teret és csemegetárat alakítanak ki.

Budapestre jön David Guetta 

A francia DJ-producer Palvin Barbara műsorvezető társaként segít az MTV EMA budapesti online show-jának levezetésében.

Vegyes a HORECA szektor teljesítménye 

Szeptember és október folyamán nem reprezentatív online kutatást végzett a Cleartex Kft., 5 hazai szektorra - az ipari létesítményekre, az irodaházakra és közintézményekre, a szolgáltató szektorra, a létesítménygazdálkodást folytató és a HORECA vállalkozásokra – vonatkozóan.

Itthon is hatékony az LMBTQ-barát kommunikáció 

Az LMBTQ közösség gazdasági szerepéről szóló idei Pink marketing brunchon  marketing szakembereknek és céges döntéshozóknak mutatta be a legfrissebb magyar piackutatási adatokat a szervező Humen Media Group, de gyakorlati tapasztalatokról is beszámoltak a hazai – többek közt az idegenforgalomban és vendéglátásban érdekelt - cégek képviselői.

A Berlini Fal Budapesten  

A német nagyváros művészi ábrázolása látható egy budapesti tűzfalon.

Izgalmas kiállítás nyílt a Műcsarnokban 

Kilenc kurátor által kiválasztott kilenc művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők azon a kiállításon, amely Egy időben - Stúdiólátogatások címmel szerdától látható a Műcsarnokban.

Változnak a karanténszabályok 

Külföldről érkezés esetén is.

Szombat éjjel Budakeszin éjszakai állatokat lehet megfigyelni 

Akkor lesz Halloween éjszakája.

Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál: idén online 

November 24 és december 6. között online követhető nyomon az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (Zsifi) 17 filmje és számos kísérőprogramja.

Valami azért mégis alakul a Vörösmarty téren 

A Covid-világjárvány miatt elmarad az idei Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség (MKSZ) tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján.

Maszkviselés szabadtéri rendezvényen  

Péntektől kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is.

Kedvező döntés SZÉP-kártya témában 

A kérdés az, vajon mennyiben segíti a nagy bajban lévő hazai turisztikai ágazatot a most bejelentett változás? 

A Liget Projekt nem hagyja magát 

Mint ismeretes, a főváros vezetése leállította a Projekt továbbiakban tervezett építéseit a zöld területek megmentése érdekében. A Liget Projekt erre válaszképp bejelentette, számításaik szerint már több mint másfél millió látogatót vonzottak az eddig megvalósult fejlesztések. Vagyis van létjogosultsága az ide befektetett hatalmas összegeknek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!