Nyártól ismét nyitva a felújított nagyvázsonyi vár

Húsvétkor megnyílik az udvar, nyártól pedig a teljes nagyvázsonyi Kinizsi vár látogatható lesz; a műemlék 1,6 milliárd forintból újult meg. A tervek szerint interaktív kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és kulturális rendezvények fogadják majd az érdeklődőket - közölte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

A hétfői sajtónyilvános bejáráson Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett, hogy 2018-ban régészeti, művészettörténeti és falkutatások kezdődtek a várban, a mostani fejlesztés eredményeként pedig visszaadták az erőd egykori küllemét. Felidézte: a vár története a 14. és 15. század fordulóján kezdődött, amikor a Vezsenyi-család felépítette az akkor még csak udvarház méretű épületet. Ennek helyén emeltette 1463-64 körül Vezsenyi László, Mátyás király lovászmestere Vázsonykő várát, amely a mai belső várral volt azonos. Az épület egyik leghíresebb tulajdonosa Kinizsi Pál volt, akinek 1473-ban a király adományozta oda az erődöt, melyet átépített és kibővített. Ekkor készült el az ötszintes lakótorony és a nyugati szárny második emelete.    

Az évszázadok alatt a Kinizsi vár végvári szerepet is betöltött, volt Bocskai István, Bethlen Gábor, majd Thököly Imre kezén is. A Rákóczi-szabadságharc után elvesztette hadi jelentőségét, az új tulajdonos, a Zichy család uradalmi börtönként és gazdasági célokra használta. A helyreállító munkák 1954-ben kezdődtek, ekkor költözött ki a lakótoronyból utolsó lakója. A régészeti feltárások 1955 és 1960 között folytak - tette hozzá a miniszteri biztos.  

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte: a vár felújított udvarát a tervek szerint már húsvétkor megnyitják a látogatók előtt. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításáért felelős kormánybiztos kiemelkedően fontosnak nevezte a Nemzeti Kastély- és Várprogramot, melynek köszönhetően sikerült megmenteni a magyar kultúrtörténet szempontjából fontos épületeket. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere (FIDESZ-KDNP) arról beszélt, hogy a fejlesztés nemcsak a térség turisztikai vonzerejét növeli, hanem a helyi gazdaságra is pozitív hatást gyakorol, mint mondta, 17 új munkahelyet teremtettek a vár felújításával.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.