Ilyen mentőcsomagot vár a Turizmusból Élők Társasága (TÉT)

Ilyen mentőcsomagot vár a Turizmusból Élők Társasága (TÉT) 

Az ügyvivőkkel, köztük Magyar Bélával készítettünk interjút.
Színházi premier fotelből, papucsban

Színházi premier fotelből, papucsban 

Elege van a Madách Színháznak (is) ebből a lehetetlen helyzetből, amit a pandémia okoz: novembertől indítják online színházukat.
Emelkedik az ár a balatoni kikötőkért, kempingekért?

Emelkedik az ár a balatoni kikötőkért, kempingekért? 

Éles árverseny alakult ki a csopaki kikötőért: a szerdán záruló árverésen 52 millió forintról indult a licit, ami kedden délután már 464 milliónál járt. Az állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. több értékes ingatlana is kalapács alá került, köztük van a balatonszemesi Hattyú Kemping, a balatonboglári Sellő Kemping és a siófoki Hotel Móló is - írja a napi.hu.
Budapesten rendezik a könnyűzenei világ legfontosabb eseményét

Budapesten rendezik a könnyűzenei világ legfontosabb eseményét 

Történelmi siker Magyarország és Budapest számára, hogy házigazdája lehet az MTV European Music Awards rendezvénynek. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont 2020. november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét.
A brüsszeli világkiállítást is megjárta az év kilátója

A brüsszeli világkiállítást is megjárta az év kilátója 

A most először meghirdetett versenyt a közel 70 éves,  "magyar Atomiumként" is emlegetett létesítmény nyerte.
Budapesti élményhelyek összefogása

Budapesti élményhelyek összefogása 

Annak érdekében, hogy minél több hazai utazó fedezze fel a magyar főváros szépségeit.
Elárverezik Balatonboglár legszebb partszakaszát

Elárverezik Balatonboglár legszebb partszakaszát 

Október 27-én reggel nyolctól november 26-án este kilencig lehet licitálni a balatonboglári Sellő kemping 1,5 hektáros területére. Az árverésre a Bahart reorganizációja keretében kerül sor az állami többség döntése szerint - írja a Balatontipp.hu.
Gerendai cégei a járványhelyzetben

Gerendai cégei a járványhelyzetben 

A Budapest Tourism Club őszi nyitóelőadásának keretében Gerendai Károly, a hazai gasztronómiafejlődés és rendezvényszervezés egyik mozgatórugója és számos sikeres vállalkozás tulajdonosa, kezdeményezője osztotta meg gondolatait a jelen helyzetről, vállalkozásai állapotáról és azon újításokról, amelyeket a fennmaradás érdekében vetettek be.
Átcsoportosít és hibridre vált a Weco-Travel

Átcsoportosít és hibridre vált a Weco-Travel 

Az új struktúra kialakítását a koronavírus-járvány miatt megváltozott piaci körülmények indokolták.
Egyszerűsödhet a külföldről való hazaérkezés adminisztrációja

Egyszerűsödhet a külföldről való hazaérkezés adminisztrációja 

Jelentősen egyszerűsíti a külföldről hazatérő állampolgárok esetében a karantén elrendelésének adminisztrációját a kormány törvényjavaslata, amely szerint emellett kötelezővé válik az elektronikus ellenőrzés, továbbá naponta akár hatszázezer forint is lehet a szabályszegők büntetése - írja az AIRportal.hu.

70-80 százalék is lehet a vadásztársaságok idei vesztesége 

Hiába kaptak mentességet a karantén alól, idén ősszel nem jöttek a külföldi bérvadászok Magyarországra - írja a portfolio.hu.

Káosz lehet itthon a téli szezonban 

A miniszterelnök azt javasolja a magyaroknak, hogy idén ne menjenek külföldre síelni a koronavírus-járvány miatt. Ez kezelhetetlen zsúfoltságot okozhat a magyar sípályákon - mondta az InfoRádiónak a Síelők.hu alapító-főszerkesztője.

Háttérzene a magánszálláshelyeken 

Ahogy a nagy hotelekben, úgy egy kis panzió közösségi tereiben is érdemes gondoskodni a háttérzenéről, hiszen az odaillő dallamok hozzájárulnak a vendégek kikapcsolódásához. A hazai dalszerzők a Zenéveljobb.hu oldallal segítik a vendéglátó vállalkozókat a megfelelő lejátszási lista összeállításában.

Nyitva a szállodád? Ez a lehetőség érdekelni fog! 

Így növeld a foglaltsági mutatóid a Hotelhood rendszerével, amely most 60 napig ingyen kipróbálható! Interjú a társaság egyik szakemberével.

Megalakult a Turizmusból (most éppen nem) Élők Társasága 

Ők azok, akik a budapesti turizmusból élnek akkor, amikor van turizmus Budapesten.

Nem késett le a Dürer-kiállításról... 

Ha még eddig nem tudta megtekinteni, mert 2021-ig meghosszabbították a Szépművészeti Múzeum kiállítását.

Ez nem a Fürdők Éve lesz 

A Magyar Fürdőszövetség álláspontja szerint.

A kata szigorításának visszavonását kérik a szakmai szervezetek 

A kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) 2021-től hatályos szigorításának visszavonását, és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 7+1 pontos javaslatának megtárgyalását kéri a parlamenttől több szakmai érdekképviseleti szervezet.

Csökkentett kauciót minden irodának! - Nyílt levél a MUISZ-nak 

Nyílt levélben fordult a Facebook-on alakult Turisztikai Szektor Saját Érdekképviselete (TSZSÉ) a Magyar Utazási Irodák Szövetségéhez a vagyoni biztosíték kérdésében. A MUISZ válaszolt.

2023-ra rendeződhet itthon a vidéki turizmus 

A hazai turizmus már 3 év múlva elérheti a 2019-es szintet, ezt követi majd az autós külföldi be-és kiutazások helyreállása, de a légitársaságok 6 évet jósolnak a forgalom visszaállására –hangzott el a Szallas.hu Kiemelt Partneri Konferencián. A SZÉP-kártya költések rekordot döntöttek júliusban és augusztusban, míg a Google felületén leadott szálláskeresések kétharmada már mobilról érkezik.

Mezőkövesdi nyitás 

Megnyílt az egész évben ingyen látogatható Zsóry Liget Gyógy- és Egészségpark.

Új pénzügyminisztériumi adókönnyítési javaslat 

Ami a turisztikai ágazatban dolgozóknak is nyújt majd némi segítséget, ha elfogadják és életbe lép.

Vásár nem lesz, de kampányol a kézművesekért a BFTK 

A COVID-járvány adventi időszakra várható tetőzése miatt elmarad az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) helyette kampányt indít a hazai kézművesek támogatására, amelyben mindenkit arra biztat, hogy magyar iparművészeti termékeket vásároljanak karácsonyra, ezzel támogatva a járvány miatt nehéz helyzetbe került kézművesket. A kampányhoz további csatlakozókat is várnak.

Új PCR-gyorstesztet fejlesztettek Magyarországon 

Sokkal gyorsabban és egyszerűbben hozhat eredményt az az új PCR-teszt, amelyet Magyarországon fejlesztettek ki - mondta Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt is elvitte a covid 

Idén adventkor nem rendezik meg az Európa tíz legszebb karácsonyi vására között jegyzett Vörösmarty térit a hagyományos formában, tudta meg a Napi.hu.

Mit kerüljünk el most, amit a 2008-as válságban nem sikerült? 

Horeca Meetup rendezvényünkön dr. Szalók Csilla, a BGE intézetvezető főiskolai tanára is értékes előadást tartott. 

Uniós pénzből megújul a nagycenki Széchenyi-kastély 

A nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztését a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. végezheti, nettó 2 milliárd 189 millió forintért.

Megválasztották Magyarország legszebb szőlőbirtokait 

Három kategóriában hirdették ki Magyarország legszebb szőlőbirtokait - közölte a versenyt szervező Bor és Piac szaklap főszerkesztője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Magyarok tárgyalnak a Budapest Airport megvásárlásáról 

Ahogy, a turizmusonline.hu értesülése szerint egy budapesti, Duna-parti luxusszálloda szintén a célkeresztbe került: azt is egy magyar befektetői csoport vásárolná meg a közeljövőben.

Meglepő, de ez is segítheti a vendégforgalom növelését 

Jelentős az érdeklődés az őszi szezonban a belföldi borászati rendezvények iránt egy friss felmérés szerint.

Így lenne igazságos zsebbe nyúlni a BKIK szerint 

A budapesti vállalkozások közös, gyors és hatékony támogatását segítené a BKIK szerint az az igazságos teherelosztást célzó szakmai számítás, amely az egy főre jutó költségvetési kereten alapszik.

Csökkent a forgalom, de egy Tourinform Iroda sem szűnt meg 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szervezésében október 7-én, Budapesten rendezték meg az Országos Tourinform Találkozót a Tourinform irodahálózat munkatársai és az irodák fenntartói számára. Rendhagyó módon, a járványügyi helyzet miatt elmaradt a tavaszi találkozó, így ez volt idén az első alkalom, amikor az irodahálózat munkatársai országos találkozón vehettek részt.

Újraindítási adó bevezetésén gondolkozik Budapest 

A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból - mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentációjában, amelyet a Városháza Facebook-oldalán lehetett figyelemmel követni.

Újabb kkv-knak elérhető a Széchenyi Turisztikai Kártya 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, a Kavosz Zrt. igazgatósági elnöke a közleményben bejelentette, a Széchenyi Kártya Programban szeptember 21-én bevezetett Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitel október 22-től a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozások számára is elérhető lesz.

Így nyaraltunk mi 

Országos felmérést készített a Balatoni Turizmus Szövetség.

Nagyobb bajban a hazai gyógyfürdők, mint gondolnánk 

Nagyarányú elvándorlással számolnak a béremelés most bejelentett változásai miatt.

Így készül a Kéktúrázás napjára a Pilisi Parkerdő 

A Magyar Természetjáró Szövetség a hazai állami erdőgazdaságok és nemzeti parkok szakmai segítségével – hagyományteremtő céllal – invitálja a természetjárást kedvelőket a Kéktúrázás napjára, október 10-ére. A rendezvény lebonyolításában, három szakaszon, a Pilisi Parkerdő munkatársai is aktívan részt vesznek, figyelmet fordítva az aktuális járványügyi szabályok maradéktalan betartására és a túrázók biztonságára.

Szabadtéri szabadulószoba nyílt Gödöllő környékén 

Kicsit ellentmondásosnak tűnik, pedig semmi faramuci nincs benne. Kódfejtés, kincskeresés azoknak, akik jobban szeretnek a természetben idő tölteni mint a négy fal között.

Összefogás a filmes turizmus fejlesztéséért 

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Nemzeti Filmintézet (NFI). A megállapodás célja a filmes turizmus fejlesztése, a külföldi produkciók magyarországi forgatásának ösztönzése és a Magyarországon forgatott nemzetközi produkciók minél hatékonyabb összekapcsolása az általános turisztikai országmárka építéssel. A megállapodást Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és Pál Ákos Bertalan, a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írták alá.

Az MTÜ-nél a Mentsük meg a turizmust! szervezői  

A személyes találkozón az alábbiakról egyeztettek. Ha nem születnek hathatós intézkedések, keményebb lépéseket fontolgatnak.

Mi a helyzet az utazási irodák vagyoni biztosítékával? 

Mintha nem lenne elég bajuk a covid miatt az egyik legnagyobb veszteseknek, a hazai utazási irodásoknak, most még az a hír is elterjedt a szakmában, hogy jövőre nem kötnek velük vagyoni biztosítékot a biztosítók. Megkérdeztük a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnökét, Molnár Juditot, mi a véleménye erről az újabb nehézségről, és mi az igazság e témában?

Iparkamarai állásfoglalás: bértámogatást + KATA módosítást 

A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott válságkezelő intézkedésekről, valamint a „lex Parragh” néven is ismert KATA szabályozás módosítására tett 7+1 pontos javaslatról tartottak online kerekasztal beszélgetést a vendéglátóipari és turisztikai szakmai szervezetek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szervezésében.

Budapest Turizmus Konferencia: több együttműködés, kevesebb vita 

Bár Budapest Turizmus Konferencia és Díjátadóra szólt a meghívás október 2-án, az Új Városházára, de talán aktuálisabb lett volna a "Budapest nem létező turizmusa" elnevezés. 

Tisztújítások az MSZÉSZ-nél 

Ezekben a hetekben zajlanak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régiós ülései. A tisztségekre új tagokat is választottak a régiókban.

November 1-ig meghosszabbította a határellenőrzést a kormány 

Októberben is fenntartja a határellenőrzést a schengeni belső határokon a magyar kormány, a rendelet hatályának egy hónappal történő meghosszabbítása a hatályvesztés előtt néhány órával, szeptember utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben. Maradnak az utazási korlátozások is - írja az AIRportal.hu.

Hétvégi esemény, amit megtartanak 

Nem tudjuk, a mostani, pandémiás időszakban  jó ötlet-e, de a Magyar Fürdőszövetség idén is megszervezi a Szaunázók hétvégéjét. Október 2-4. között tematikus szauna programokkal várják az érdeklődőket az ország fürdői.

„Sokan még nem hiszik el, hogy csődbe fognak menni” 

A Szarvason zajló 24. Országos TDM Konferencia  során a szakmai szövetségek képviselői is bejelentkeztek az online térben, hogy képet adjanak tagjaik jelenlegi helyzetéről és kilátásairól. Ez a mondat is elhangzott a fórumon.

TDM konferencia: új vendégkör jelent meg vidéken 

Szeptember 30 és október 1. között jelenleg is zajlik a TDM Szövetség konferenciája és közgyűlése Szarvason, amelyhez online is csatlakozhatott a tagság és az érdeklődő szakemberek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!