Rengeteg uniós pénzt kapunk turizmusfejlesztésre

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a beruházás-támogatási programot, melynek révén a magyar állam 280 millió euróval (mintegy 106 milliárd forint) kívánja támogatni az idegenforgalmi ágazat fenntartható fellendülését - közölte a brüsszeli testület szerdán.

Az Európai Bizottság az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret alapján hagyta jóvá a programot, melynek keretében a kedvezményezettek vissza nem térítendő közvetlen támogatásban részesülnek. A támogatás összege kedvezményezettenként legfeljebb 2,8 millió eurót (mintegy egymilliárd forint) tehet ki. Méretüktől függetlenül azok a vállalkozások jogosultak a támogatásra, amelyek idegenforgalmi tevékenységet folytatnak, így például szálláshely-szolgáltatással, vendéglátással, szórakoztató- és szabadidős tevékenységekkel foglalkoznak.

 

A program az eszközökbe történő magánberuházások létrejöttét hivatott támogatni, s ezzel ösztönzőleg hat a koronavírus-világjárvány által különösen sújtott idegenforgalmi ágazatban felhalmozódott beruházási hiány megszüntetésére. Az intézkedés révén várhatóan mintegy ezer vállalkozás jut majd támogatáshoz - közölték. Az Európai Bizottság megvizsgálta a magyar programot, és megállapította, hogy az összhangban van az ideiglenes keretben meghatározott feltételekkel - tette hozzá a brüsszeli testület.

Forrás: MTI


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.