45 ország 602 földrajztudósa tanácskozik Budapesten

A legrangosabb európai földrajztudományi fórum helyszíne lesz augusztus 31. és szeptember 2. között Budapest: A migrációtól a geomorfológiáig címmel tanácskoznak a vezető geográfusok - írja közleményében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az EUGEO, a kontinens földrajzi társaságait összefogó, 1997-ben alakult ernyőszervezet 5. kongresszusán 45 ország 602 kutatója tanácskozik a kontinens jövőjét is meghatározó problémákról, többek között demográfiai kérdésekről, klímaváltozásról, urbanisztikáról.

"A hagyományos diszciplínák határai egyre inkább elmosódnak, ez igaz a földrajztudományra is. A természetföldrajz kutatói leginkább az ökológia, a geológia, a klimatológia, a talajtan és az informatika művelőivel működnek együtt hazai és nemzetközi szinten, míg a társadalomföldrajz kutatói a szociológia, a demográfia, a közgazdaságtan és a politológia képviselőivel alakítanak ki rendszeres kapcsolatot - vázolta a földrajztudomány és művelői helyzetét Kovács Zoltán, az MTA doktora, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke, a kongresszus szervezőbizottságának elnöke.

Az egyik leggyorsabban fejlődő terület a geoinformatika. Az adatgyűjtés, tárolás, értelmezés és megjelenítés technikáinak gyors ütemű fejlődése miatt a földrajzi ismeretek jelentősen gazdagodtak, emellett a földrajzi információk mindennapi használata - a GPS, a Google Maps - is széles körben elterjedt.



"A társadalomföldrajzzal foglalkozók az elmúlt években a mobiltelefonok cellaadatai alapján olyan folyamatokat tudtak vizsgálni, mint a hétvégi szabadidő eltöltéséhez köthető mozgások vagy az elővárosi népesség napi mozgásának, az ingázásnak a ritmusa" - említett egy példát a térelemzés és a térbeli adatinfrastruktúrák legújabb módszereinek felhasználására.

Kiemelte, hogy a tudományterület két nagy ága közül a természetföldrajz inkább a természettudományokhoz, a társadalomföldrajz pedig a társadalomtudományokhoz áll közelebb, a földrajztudomány bizonyos mértékig összekötő kapocs közöttük.

"A természetföldrajzon belül az elmúlt években igen divatossá vált a környezeti kockázatok felmérése, modellezése, a klímaváltozás és a tájdegradáció hatásainak vizsgálata, a területhasznosítás átalakulásának nyomon követése, a környezet védelmének, rehabilitációjának kutatása. A társadalomföldrajz képviselőinek körében népszerű a mobilitás, vagyis a migráció különböző formáinak kutatása, a globális környezethez való társadalmi alkalmazkodóképesség vizsgálata, a társadalmi konfliktusok forrásának feltárása, valamint a változó geopolitikai környezetből fakadó konfliktusok és kockázatok felmérése" - olvashatók az mta.hu-n a professzor szavai.

Az EUGEO 2007 óta kétévente rendez nemzetközi kongresszust, amelynek minden alkalommal más-más tagszervezet országa ad otthont. Amszterdam, Pozsony, London és Róma után idén Budapest lesz a helyszíne a szervezet 5. kongresszusának, melynek szervezésében a Magyar Földrajzi Társaság mellett az MTA, valamint az ELTE Természettudományi Kara vett részt.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.