50 ezerrel voltak többen az idei Múzeumok Éjszakáján, mint tavaly

Mintegy 380 ezer belépést regisztráltak az idei Múzeumok Éjszakája programjain, ez 50 ezerrel több, mint a tavalyi, ami jelentős emelkedés.

Az idei „TRendben vagyunk” tematikához mintegy 380 program kapcsolódott, ezzel egy időben pedig több mint 480 gyerek- és 90 gasztro-esemény is színesítette a kínálatot. Veszprémben – az idei kiemelt helyszínen – 13 intézmény több mint 50 programmal várta a látogatókat.

Az idei Múzeumok Éjszakáján, melyet múlt hét szombaton rendeztek meg, országszerte mintegy 450 helyszínen (134 budapesti, 315 vidéki), rekordszámú; több mint 2700 programmal várták a látogatókat, köztük kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és tánc produkciókkal, kézműves foglalkozásokkal és gyerekprogramokkal.

A Múzeumok Éjszakája hivatalos weboldalának látogatottsága is nőtt, a tavalyi nagy ugrás után idén még jobban megnövekedett az oldalt megtekintők száma: közel 20%-kal többen keresték fel a weblapot, mint az előző évben. Továbbra is a fiatal, 18-24 év közötti és a 25-34 év közötti korosztály teszi ki legnagyobb számban a honlap látogatóit. Az előbbi korcsoport 27%-ban, az utóbbi pedig 34%-ban képviselteti magát.

A Múzeumok Éjszakája kampány során a szervezők olyan kommunikációs kampányelemekkel dolgoztak, amelyekkel minden korosztályt meg tudtak szólítani. A Muzéj Facebook-oldal nyereményjátékának nyertesei például Hajmási Dávid népszerű színész társaságában járhatták be a legizgalmasabb múzeumokat, Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes pedig jószolgálati nagykövetként ajánlotta az idei különlegességeket.

A leglátogatottabb múzeumok sorát idén is a Szépművészeti Múzeum vezeti 15 800 látogatóval, második helyen a székesfehérvári Szent István Király Múzeum áll 11 629 belépéssel, a harmadik legnépszerűbb pedig a Magyar Természettudományi Múzeum volt, amelyre 11 360-an voltak kíváncsiak.

A TOP 20-as listában szép számmal szerepelnek vidéki múzeumok is, egyebek mellett Kecskemét, Debrecen és Keszthely is képviselteti magát intézményeivel. Idén a legkedveltebb programok között helyet kapott a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rendházának Árpád-kort bemutató vizuális showroomja, a Magyar Természettudományi Múzeum különleges Costa Rica-i lepkéket bemutató Lepkeháza, valamint a Cifrapalota tűzzsonglőr attrakciója.

Végül, de nem utolsó sorban: a következő Múzeumok Éjszakáját 2024-ben június 22-én rendezik majd meg.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.