6 szolgáltatás, ami növelheti egy vendégház népszerűségét

A vendégházakat általában olyan utazók keresik, akik kifejezetten nyugodt, kényelmes, relaxáló környezetre vágynak. Egy olyan természetközeli szállásra, ahol megvan a maguk privát szférája, de közben barátságos és személyre szabott élményt kapnak, miközben számos kényelmi szolgáltatás is egyszerűen elérnek.

 

De mégis melyek azok a szolgáltatások, amelyek igazán vonzóvá tesznek egy vendégházat? A következőkben hat ilyet sorolunk fel.

Egyszerű, érintkezésmentes becsekkolás

Már említettük, hogy a vendégházban megszállók számára a kényelem és a privát szféra megléte biztosan fontos. Éppen ezért érdemes rugalmasnak lenni a ki- és becsekkolás terén.

Ma már számtalan megoldás létezik arra, hogy a vendégek önállóan foglalhassák el a szobájukat vagy apartmanjukat: használhatunk például számzáras, falra szerelhető kulcstárolókat. A kapcsolattartást egyszerűen, online is lebonyolíthatjuk, az üdvözlést pedig egy apró figyelmességgel például a szobában elhelyezett welcome ajándékkal is megoldhatjuk.

Gasztroélmény helyi termékekből

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a lassú turizmus, aminek a középpontjában a fenntarthatóság áll. Akik pedig egy komfortos, természetközeli vendégház mellett döntenek, biztosan nagyra értékelik, ha mi magunk is szem előtt tartjuk ezt az értékrendet. Éppen ezért lehet szuper extra szolgáltatás egy gasztroélmény, amit a tudatosság jegyében kínálunk.

Gondolunk itt például egy bőségtálra, amelyben a helyi termelők sajtjait mutatjuk be. Vagy ha épp Tokaj környékén vagy a Balaton-felvidéken van vendégházunk, akkor egy borkóstolót is tarthatunk, felsorakoztatva a régió borkülönlegességeit. Ezen a téren csak a kreativitásunk szabhat határt a szolgáltatásnak, abban biztosak lehetünk, hogy a vendégeink odáig lesznek egy ilyen lehetőségért!

Egy kis wellnesshangulat

Tény, hogy ha valaki kifejezetten wellnessélményre vágyik az egy erre specializálódott hotelbe megy. Nem is azt javasoljuk, hogy 24 órás masszázsszolgáltatással és háromféle medencével, illetve gyógyvízzel várjunk a vendégeket.

Az is éppen elég, ha beszerzünk például egy kétszemélyes jakuzzit, amiben az egésznapos túra után kellemesen lazíthatnak a lakóink. Ha igazán exkluzív élményt szeretnénk nyújtani, akkor érdemes egy-egy apartmanhoz saját kétszemélyes jakuzzit beszerezni. Gondoljunk csak bele, milyen különleges élmény egy erdőszéli faház teraszán ücsörögni a masszázsmedencében, és bámulni a csillagokat anélkül, hogy a város fényei vagy zaja belerondítana az összehatásba!

Kései reggeli

Az extra komforthoz az is hozzátartozik, hogy a reggel nem rohanással telik, hanem a legnagyobb kényelemben – amihez mi is hozzájárulhatunk azzal, ha lehetőséget adunk kései reggelizésre. Ezt megoldhatjuk például úgy – a privát szféra megőrzése érdekében –, hogy egy kosárban az ajtó előtt hagyjuk a különböző péktermékeket, lekvárokat, vajat, főtt tojást, vagy bármit, amit a vendégek előre megrendelnek. Így nem kell maguknak gondoskodniuk a reggeliről vagy üres hassal indulniuk a tervezett programjukra.

Mosoda

Ha valaki csak rövid távon száll meg nálunk, akkor erre valószínűleg nem lesz szüksége – bár mindig történhetnek balesetek –, de ha valaki hosszabb ideig marad, akkor nagyon hasznos lehet, ha van mosodaszolgáltatásunk. Ehhez nincs szükségünk rengeteg erőforrásra vagy túl sok eszközre, mégis hozzáadhat a szállás vonzerejéhez. Különösen nagyra értékelhetik a kisgyermekes családok vagy azok, akik a zord időjárási viszonyok között is a nyakukba veszik a környéket.

Eszközbérlési lehetőség

Amennyiben a vendégházunk környékén található népszerű túraútvonal, hegymászásra alkalmas terület, esetleg egy sí-, vagy szánkópálya, ebben is lássuk meg a lehetőséget! Könnyen megeshet ugyanis, hogy valaki nem készül ilyen szabadidős tevékenységre, de nálunk megszállva megjön hozzá a kedve, esetleg otthon felejt ezt-azt. Számítsunk tehát arra, hogy tőlünk akarják majd kibérelni a hiányzó eszközöket! Legyen szó szánkóról, hegymászó felszerelésről vagy néhány egyszerű esőkabátról, nem árt felkészültnek lenni. Ez talán apróságnak tűnhet, de a vendégek szempontjából nagyon sokat jelenthet.

 


A Pénzmúzeum lett az Év Múzeuma

A Pénzmúzeum lett az Év Múzeuma 

Az Év Múzeuma Díjat a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont nyerte el a „nagy múzeumok” kategóriájában.
Új világsztár Budapest viaszmúzeumában

Új világsztár Budapest viaszmúzeumában 

Chris Hemsworth beugrott a Madame Tussauds Budapest születésnapi bulijára – az ausztrál világsztár figurája június elejéig fogadja rajongóit a Dorottya utcában.
Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park

Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park 

Ez volt az első olyan helyszín, ahol az országhatárt a felszín alatt is át lehetett lépni.
Őslények a DinóParkban

Őslények a DinóParkban 

Különleges programokkal vár a DinoPark a KÖKI tetőteraszán.
Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás

Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás 

Hamarosan eldől, melyik hazai bringaút nyeri el a címet a kerékpáros közösség voksai alapján.
Fényfesztivál Pécsett

Fényfesztivál Pécsett 

A Zsolnay negyed is bekapcsolódik a Pécsi Fényfesztivál vérkeringésébe.
Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.