A földdel tették egyenlővé Balatonfüred tájidegen görög faluját

A szórakozóhelyekből és boltokból álló turistalátványosság 30 éve tájidegen a Balaton-parti városban – azonban négy év küzdelem után az önkormányzatnak sikerült elbontania a „Sun Cityt”, ami eredetileg görög faluként volt ismert, adta hírül az index.hu portál.

Mint az index.hu híréből kiderül, gyakorlatilag semmi nem maradt a város szégyenfoltjaként is emlegetett balatonfüredi görög faluból. A helyszín ikonikus szökőkútjának két nagyobb darabján kívül teljesen elbontották a turistalátványosságként épített, ám elhanyagolt „városrészt”.

Fotó forrása: kiranduloutak.blogspot.hu
Fotó forrása: kiranduloutak.blogspot.hu

A város önkormányzata 2020 óta "dolgozik" azon, hogy

elbontsák a hivatalosan Sun City néven futó városnegyedet. Egy darabig azonban ellenállásba ütköztek azoknál a bolttulajdonosoknál, akik nem akartak megválni az ingatlanjaiktól.

Ahogy azonban a közzétett videón látszik, a kisajátítási eljárásnak – és magának a görög falunak is vége.

A falut 1994-ben kezdték építeni, azonban az egyéves határidő vége előtt elfogyott a helyi kereskedők által összeszedett 300 millió forint. 1995-ben alakult a Görögfalu Kft., amelyet a károsult kereskedők hoztak létre, hogy mentsék, ami menthető.

Ezt követően az épületek évekig üresek maradtak. 2003-ban a Masped csoporthoz került Balatonfüred legkevésbé városba illő negyede, ami 2005-ös újranyitását követően is majdnem teljesen üres maradt. 2008-ban a Sundance Park Kft. vette át, akik 2011-ben SunCity parknak nevezték el az átfestett, szórakozóhelyekkel tűzdelt területet.

Ám, mint írják, a görög falu sosem tudta igazán megvetni a „lábát” Füreden, ráadásul a Sundance által létesített szórakozóhelyek folyamatosan súrlódási pont volt a város és a turisták között. Így a Kúria jóváhagyásával 2024-ben elbontották a falut.

 

 


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.