A Hősök tere sem lesz a régi a mini Dubajjal a háta mögött

Látványvizsgálat igazolja: jóvátehetetlenül megváltozik a Hősök tere látképe, de egész Budapest panorámája is, ha 240 méter magas tornyokat húznak fel Rákosrendezőn.

A Válasz Online elsőként közli a főváros által készíttetett vizsgálatok eredményét. Mindeközben olyan híreket is hallottunk, hogy ennél is nagyobb, 460 méter magas felhőkarcolót, Európa legnagyobb plázáját, 50 ezer lakást építene a területen a dubaji ingatlanfejlesztő a kormány segítségével.

Látványvizsgálat - így jelenne meg a Mini Dubaj a Hősök tere világörökségi védettségű látképében.
Látványvizsgálat - így jelenne meg a Mini Dubaj a Hősök tere világörökségi védettségű látképében.

Minden jel arra mutat, hogy brutális léptékű beruházás készül. A tárgyalások titokban zajlanak, sem a nyilvánosságot, sem a városvezetést nem vonják be érdemben. Legfeljebb a nemzetközi megállapodás szűkszavú utalásaiból következtethetünk.

Az a kevés, amit tudni lehet a Rákosrendezőre tervezett fejlesztésről, szöges ellentétben áll mindazzal, amit 2010 előtt az akkori konzervatív oldal helyes városfejlesztési iránynak tartott.

Bár ennek a rozsdaövezetek rehabilitációja nagyon lényeges, azonban a legkevésbé sem mindegy a hogyan. A túlzott sűrűség és a túlzott magasság önmagában is ellentétes a valódi élhetőségi kritériumokkal.

Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester határozottan leszögezte, hogy a városvezetés semmilyen felhőkarcoló megépítését nem támogatja a területen, mivel a 90 méternél magasabb tornyok megjelenhetnek a Millenniumi emlékmű és a Városliget fölött az Andrássy úti látványban, és ez a Hősök tere – világörökségi védettségű – látképét teljesen tönkretenné.

Látványvizsgálatokat is készítettek, amelyek meghatározó irányokból mutatják meg, hogy egy 240 méteres épületekből álló csoport hogyan jelenne meg a városképben. 


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.