A Balaton Budapest kertje? Vagy valami más?

Nagy port kavart egy, a Balaton márkázásával kapcsolatban elhangzott gondolat, amiről a március elején megrendezett Országmárka 2.0 konferencián esett szó.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ami nem más volt, mint az, hogy a Balaton Budapest kertje, és a két márka összeköthető lenne, amit meg is kéne tenni. "A Balaton szinte Budapest kertje, vonattal is csak 70 percre van a fővárostól. A két brand összeköthető lenne, hozzájárulna a Magyarországon töltött vendégéjszakák számának növeléséhez" - mondta Hoffmann Henrik, a Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség elnökségi tagja az I Love Balaton szerint.

A Balaton Barátai Márkaműhely felkapta a fejét a cikk alatti hozzászólásokra, amelyek többsége erősen kritizálja ezt a gondolatot. „Balaton az a Balaton. Micsoda baromság összemosni Budapesttel."; „Egy tó, mint kert??? Eleve képzavar.”; "És miért pont Budapest? Miközben a balatoni turizmus semmiféle kapcsolatot nem alakított ki a régió meghatározó városaival, lásd Veszprém, Keszthely stb."; „Budapest kertje a Budai-hegység és az agglomeráció! Nehogy már összekeverjük a Balatonnal vagy a Velencei-tóval! A Balaton Magyarország üdülőparadicsoma, ha úgy tetszik, a >>Magyar Riviéra<<, aminek vendégforgalmát minden igyekezet ellenére elsősorban az időjárás befolyásolja. (...) Számottevő belföldi idegenforgalom nélkül a Balaton tovább sorvad, nem a külföldiektől kellene várnunk a megváltást, hanem elsősorban a magyar családokat, munkáltatókat kell helyzetbe hozni különböző célzott támogatásokkal. Ami a külföldieket illeti, én Budapest-Balaton csomagban népszerűsíteném, ez fordítva már régóta működik. A balatoni szállodák, utazási irodák mindig is kínáltak budapesti városlátogatásokat a nyaralóvendégeknek." És ez csak néhány a felháborodott kommentek közül.


Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.