A Boldogi Tájház lett az Év Tájháza 2017-ben

A Magyarországi Tájházak Szövetsége ezen a hétvégén tartja országos találkozóját, melynek nyitó momentumaként 10. 06-án, pénteken az Év Tájháza címet a Boldogi Tájház részéről Laczkó Roland polgármester, valamint Kepesné Tóth Katalin tájházvezető vette át. 

Boldogon az 1871-ben épített tájház testesíti meg mindazt a történelmi-néprajzi örökséget, amelyet mindmáig elkötelezetten, büszkén óvnak, vigyáznak. Ezzel a gyűjteménnyel őrzik a népművészetüket, s mindazt a szépséget, amit nemzedékek egymás utáni sora alakított ki.

Az elmúlt években a Boldogi Tájházban magas színvonalon megvalósult és jelentős önerővel támogatott fejlesztések azt mutatják, hogy mind a település vezetése, mind a helyi közösségek számára a tájház egy fontos, megbecsült közösségi színtér, amelyért minden elemében felelősséget éreznek.

A hosszú távú, gondosan előkészített, következetes, szakmailag megalapozott fejlesztési koncepciójuk nem csupán infrastrukturális megújulást hozott magával, hanem mind a látogatók, mind a faluban élők számára élénk, mozgalmas közösségi színteret teremtett.

Szépen példázza ezt a helyi kulturális élet, a gazdag hagyományőrző tevékenység, a tájház egész évet átölelő rendezvényeinek a sora.

A lépésről-lépésre megvalósult fejlesztésekben szépen érvényesült a Tájházszövetség mentori munkájának eredménye, a példaértékű szakmai együttműködés gyümölcse beérett és az újraélesztett hagyományok tekintetében mára Boldog kimagasló színvonalú kiállítást és gyűjteményt tudhat magáénak.

A megújult kiállításuk a 21. századi múzeumi bemutatásnak megfelelő, modern elemeket is tartalmazó enteriőrökből és tematikus bemutatásokból áll. 

Ezeknek köszönhetően a Boldogi Tájház nyerte el a Magyarországi Tájházak Szövetségének az Év Tájháza 2017 címet. 


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.