A magyar posta legendája

A Benczúr Házba költöztetett Postamúzeum felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdekes, interaktív ismeretekkel szolgál. Évszázadokat repülünk előre, a Thurn und Taxis (jelenleg hercegi) család postakürtöt fújó lovas futárszolgálatától a delizsánszon döcögő, majd hirtelen vasparipán száguldó szolgáltatásig.

Persze először nálunk is német címer és nyelv jellemezte a hazai postát, és csak 1867-ben magyarosították az intézmény logóját. A szolgáltatás felgyorsult: a vonatszerelvényekhez kapcsolt postavagonokban, a „mozgó postán” éjjel szortírozták a küldeményeket, és reggelre minden vasútállomáson leadták a házhoz kézbesítendő postazsákokat. A szőregi rózsát este bepakolták és ez reggelre a bécsi piacra került. De a vasúti postavagonba élő baromfit, friss zöldséget, disznótorost is fel tudtak venni! Ó, boldog békeidők! A küldemények címszerinti szétválogatását a múzeumban gyakorolhatjuk is.

Aztán nemcsak a postahivatalokról, de a kedves piros levélszekrényekről is megtudhatunk néhány érdekességet. Magyar találmány a postaszekrényt ürítő táska, de a pénzeszsákokat lezáró lakat is. Ráday Mihálynak köszönhetjük, hogy mutatóba megmenekült egy pár nosztalgia levélszekrény. A Magyar Posta mindig a legkorszerűbb műszaki szinten állt: saját tervezésű, jellegzetes küllemű gépkocsikkal, kerékpárokkal vitték házhoz a küldeményeket. A 30-as években már villanymotort is használtak. Ezek a járgányok, a postai alkalmazottak egyenruhái, egy teljes vidéki postahivatal is megtekinthető a múzeumban.

Párhuzamosan a mozgóposta kialakításával új találmányok gyorsították fel az információtovábbítást. A csőposta rézcsövein sűrített levegő röpítette a táviratokat a Morze-jeleket használó részleghez. A Morze-jelek továbbításával, és a még újabb találmány, a telefonközpont kezelésével is megpróbálkozhatnak az ügyesebb látogatók a múzeumban. Európában negyedikként, 1881-ben hozták létre a budapesti telefonközpontot a Puskás fivérek, és ebben akkoriban teljesen szokatlanul a nőké volt a főszerep. Elindult a telefonhírmondó, majd a rádió vette át a mindenkihez eljutó hírforrás szerepét.

A Postamúzeumban megcsodálhatjuk az amerikai mintára készült, de valóságos műszaki csodának számító lakihegyi adótorony makettjét is. A 314 méteres torony építésekor magasságát tekintve világelső volt: a villámhárítást a csúcsán egy rézgömb szolgálta. Ezt a számtalan lukkal átfúrt rézgömböt a múzeumban eredetiben láthatjuk, sebei bizonyítják a sok villámcsapást kivédő szerkezet hatékonyságát. A torony 1985 óta védett. Rohanó jelenkorukat a telex, majd a telefax képviseli.

A Postamúzeum címe: Budapest, Benczúr utca 27.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.