A világ legjobb turisztikai filmjei közt ott lehet egy magyar is

Sorra nyeri az elismeréseket a Magyar Kongresszusi Iroda (MKI) - a Graphasel Design Stúdió kreatív koncepciója alapján készült - nemzetközi konferencia és üzleti rendezvények helyszíneként Budapestet kínáló produkciója. A 11 állomásból álló nemzetközi filmfesztivál spanyol fordulóján most ezüstéremben részesítette a szakmai zsűri.

A katalán város, Tortosa adott otthont a nemzetközi sorozat Terres Travel Festival nevű állomásának. Az audiovizuális kommunikáció ünnepe magas presztízsű elismerésekkel, változatos színes programokkal, köztük konferenciákkal, kiállításokkal, filmvetítésekkel, musical előadásokkal, és különböző bemutatókkal tette emlékezetessé az eseményt.

 A nemzetközi zsűri arany- és ezüstéremben részesítette 34 nemzet turisztikai desztinációiról, városairól, régióiról, országáról és termékeiről szóló produkciókat, 142 versenyfilm megtekintése után.

Kiemelt szerepet kapott a desztinációmarketing, a vendégszeretet és a fenntarthatóság üzenete. A TTF az utazás csodája mellett a fenntartható fejlődés népszerűsítése érdekében vállalt elkötelezettséget.

"Széles szakmai kör bevonásával végzett több hónapos közös munka világította meg a fővárosunk MICE desztinációs identitását megjelenítő hívószavakat. A hazai és nemzetközi szakemberek közös nevezőként fogalmazták meg a kiváló minőségű szolgáltatás mellett a szektorban tevékenykedők felkészültségét, problémamegoldó-képességét, és talpraesettségét. Ennek eredménye az üzenetet valóra váltó: Just make a wish. szlogenünk" , mondta Békefi Anna ügyvezető igazgató.

Az International Committee of Tourism Film Festivals (CIFFT) tizenegy állomásból álló egész éves nemzetközi megmérettetésére nevezett produkció már az első fordulónak otthont adó Japan World’s Tourism Film Festival 2022 finalistája, a Cape Town-i International Tourism Film Festival Africa 2022 aranyérmese, s a Veliko Gradište-i International Festival of Tourist and Ecology Films, Silafest 2022 Tourism Products kategóriájának második helyezettje lett.

 

 

Forrás: Magyar Kongresszusi Iroda


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.