Alaposan a pénztárcájukba nyúlnak idén karácsonykor is a magyarok

Karácsonyi ünnepi kiadásokra százezer forintot terveznek költeni átlagosan a magyarok idén, ebből 47 500 forintot szánnak ajándékra, derül ki a Cofidis Hitelmonitor legfrissebb, negyedik negyedéves kutatásból.

Felmérésük szerint a tavalyi karácsonyhoz képest visszafognák költéseiket a magyarok, 35 százalékuk szeretné idén kevesebb pénzből megúszni az ünnepet. A felnőtt lakosság 18 százaléka egyáltalán nem fog költeni a karácsonyra.

Van, akinek meg se kottyan a válság, mások megroppannak bele

A magyarok 20 százaléka kényelmesen kijön a jövedelméből, míg négyötödének hiányos a családi kasszája. Ez a hiány havi szinten a többségnek mintegy 200 ezer forintot jelent, ennyi kellene még pluszban a kényelmes élethez. Az élelmiszerárak emelkedése miatt július óta átlagosan 30 ezer forinttal többet költenek a megkérdezettek konyhapénzre, és a következő hónapokban további drágulásra számítanak. Jelenleg havonta átlagosan 142 ezer forintot költenek élelmiszerre.

 

Bár a kutatás adatai szerint a nehezebb anyagi körülmények ellenére nem nőtt azok aránya, akik hitelt terveznek felvenni a karácsonyi költések fedezésére, a bevételek és kiadások egyensúlyban tartása a negyedik legnépszerűbb hitelcél a személyi kölcsönök esetében.

Ez a helyzet hitel-fronton
 A kutatás szerint a magyarok 11 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben. A legnépszerűbb hiteltípus a személyi kölcsön, az átlagos hitelösszeg pedig 1,2 millió forint.
A magyarok kétharmada idén is állít karácsonyfát. Ahol lesz fa, ott az otthonok több mint felében műfenyőt díszítenek. Vágott fenyőt a magyarok 30 százaléka vesz, 10 százaléka pedig földlabdás verziót választ. A fenyőre legtöbben 10 ezer forint körüli összeget szánnak, az ünnepi dekoráció másodlagos: a magyarok 73 százaléka idén egyáltalán nem költ erre.
A 2019-es 78 százalékról 58 százalékra csökkent azok száma, akik ajándékot vásárolnak. Azok, akik szeretnék meglepni családjukat, barátaikat, átlagosan 47 500 forintos keretben gondolkodnak, míg 2021-ben ez az összeg 35 800 forint volt.

Már a menüsorban is megjelenhet a spórolás
Megjelenik a takarékosság a menüsorban a kutatás szerint: a magyarok 46 százaléka minél olcsóbb alapanyagokból szeretné a karácsonyi asztalra varázsolni a család kedvenceit. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy mást sütne-főzne, mint a korábbi években, egyharmaduk nem változtat a megszokott, jól bevált ünnepi menün: a hal még mindig vezeti a listát, minden második családnál terítékre kerül. A karácsonyi kedvencek listáján a második hely a sertéshúsnak jutott, amelyet a dió és a mák követ.

xxx

A Cofidis Hitel Monitor kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti 500 fős mintán online adatfelvétellel évente négy alkalommal 2011 óta. Az adatok a 18-69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.