Átalakított saroklakosztályok ebben az ötcsillagos házban

Befejeződött öt körpanorámás saroklakosztály teljes felújítása a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben. Ezzel az öttel együtt összesen már 15 Executive Suite áll a vendégek rendelkezésére.

Az új lakosztályokba a nappali hatalmas ablakain keresztül rengeteg természetes fény áramlik be, és a hotelen belüli különleges elhelyezkedésüknek köszönhetően két utcára is kilátást nyújtanak, a Deák Ferenc és a Bécsi utcára.

A lakosztályt egy tágas nappali, egy hálószoba és két fürdőszoba alkotja. A nappaliban található elegáns konyakbőr borítású kanapé ággyá is kihúzható. Ha a vendég a lakosztállyal szomszédos szobát is lefoglalja, egy – a vendégfolyosó többi részétől elszeparált, lezárható előtérrel kibővített -, két hálószobás családi lakosztályt kap.

 

Lőrincz Szilvia és Zsilinszky Bea tervezők (Biva Atelier) modern, visszafogott, uniszex enteriőrt szerettek volna létrehozni, amely megfelel mind az üzleti vendégek, mind az igényes szabadidős utazók elvárásainak. A pasztell színharmóniának köszönhetően az új lakosztályok bárhonnan érkező vendégek ízlését is kielégítik. A dolgozó- és pihenőrészek elkülönülnek, így a nappaliban akár kisebb üzleti találkozók is lebonyolíthatóak.

A különböző anyagokat párosító dizájn izgalmas esztétikát teremt. Az ikonikus Giorgetti fotel remekül ellenpontozza az egyedi tervezésű többi bútor hangulatát és megtestesíti Lőrincz és Zsilinszky szenvedélyét, hogy látszólag ellentétes stílusokat hozzanak harmóniába, hiszen a fotel egyaránt utal XVI. Lajos korára és a háború utáni amerikai ipari formatervezési trendekre. “Olyan bútorokat képzeltünk el, amelyeket soha nem fogunk megunni. Olyan darabokat, amelyek kiállják az idő próbáját", mondták a tervezők.

 

Akik szeretik a szépséget és eleganciát, azok számára új dimenziót hoz a lakosztály szofisztikált megvilágítása. Az állítható erősségű, esetenként rejtetten végig futó fények nyugalmat és emelkedett hangulatot árasztanak, s harmonikus átmeneteket teremtenek a lakosztályon belül.

A technikai megoldások is a kényelmet szolgálják: a hálószobában a függönyök elektronikusan ki- és behúzhatóak, a fürdőszobában a tükörbe épített világítás és párátlanítás növeli a komfortérzetet.

A lakosztályokat Sági Gyula, Berlinben élő fiatal magyar művész, a geometrikus és organikus absztrakció szintézisét jelképező alkotásai díszítik.

Forrás: Kempinski / Turizmus Online


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.