Az OTP és az MKB SZÉP kártya is tarolt 2014-ben

Több tízmilliárd forint áramlott a gazdaságba a SZÉP kártyákról 2014-ben. Rekordévet zárt az OTP SZÉP kártya, száznegyvenezer felett az MKB Széchenyi Pihenőkártyák száma.

Minden eddiginél élménydúsabb volt a SZÉP kártya 2014-es éve, soha ennyi szolgáltatást nem vett még igénybe az OTP SZÉP több mint 800.000 kártyatulajdonosa. A munkavállalók is előszeretettel választják és használják ezt a béren kívüli juttatási formát – a felmérések szerint nem utolsó sorban egyszerű kezelhetősége miatt.

Egy év alatt több mint 12 százalékkal emelkedett az OTP SZÉP kártya birtokosok száma, decemberben már több mint 800 ezren használták a legnépszerűbb hazai elektronikus cafeteria juttatást.

„Az OTP SZÉP kártya a magyar családok pihenésének fontos eszközévé vált, és 2011-es indulása óta minden évben több tízmilliárd forint jutott vissza használatával a magyar gazdaságba a szálláshelyekre és a vendéglátóiparba – mondta el Gál Tamás, az OTP Bank cafeteria szolgáltatási vezetője. Jelentős sikernek tartjuk, hogy 2014-ben is megtartottuk a 75 százalékos piaci részesedésünket. A jövőt illetően szintén bizakodó vagyok, hiszen az elfogadott adójogszabályok alapján az OTP SZÉP kártyás feltöltések továbbra is kedvező adózás mellett adhatók a munkavállalók számára” – értékelte a 2014-es évet Gál Tamás.

A legnépszerűbb alszámla a feltöltések és a felhasználások tekintetében is a Vendéglátás maradt, a Szálláshely alszámla a második, végül a Szabadidő alszámla zárja a sort.

Száznegyvenezer felett az MKB SZÉP kártyák száma

Az MKB SZÉP kártyákra a munkáltatók a 31 milliárd forintot meghaladó összeget utaltak a 2011-es indulás óta, ebből összességében már több mint 26,6 milliárd jutott vissza a gazdaságba. Csak az idén már közel 10,4 milliárdot használtak fel a kártyabirtokosok – közölte Lehoczky László, az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója.

A munkáltatók szimpátiáját a kedvezményes adózás mellett (35,7%) az egyszerű ügyvitel, valamint a nagyfokú rugalmasság is erősíti. Mivel a SZÉP kártyára nem rendszeresen és visszamenőlegesen is adható juttatás, ennek ütemezése a bevételekhez igazítható, mi több: a cégek akár az év utolsó napjaiban, egyszerre is átutalhatják dolgozóinak a támogatást, akár a maximálisan adható 450 ezer forintot. Mindennek nincs többletköltsége, a juttatásból sincs levonás, a dolgozó pedig ingyenesen kapja és használhatja a SZÉP kártyát.

Lehoczky László szerint 2014-ben már jól megmutatkozik, hogy az MKB SZÉP kártya birtokosai tudatosan, szabadidős szokásaiknak, illetve a pihenést szolgáló terveiknek megfelelően választják ki, hogy a három alszámla közül melyikre kérik az elkölthető pénzüket. Tisztában vannak azzal, hogy hogy az alszámlák között nincs mód utólagos átcsoportosításra, a mérlegeléskor pedig figyelembe veszik, hogy a szálláshelyeken, illetve a gyógy- és strandfürdő szolgáltatásokért mindhárom alszámláról fizethetnek.

A felhasználásban – az előző évekhez hasonlóan – változatlanul a vendéglátás viszi a prímet 65%-kal, megelőzve a 21%-ban választott szálláshelyet, valamint a 14%-ot elérő szabadidő alszámlát. A felhasználás hónapok közötti megoszlása – s ez is a SZÉP kártya általános elterjedtségét, széleskörű felhasználhatóságát bizonyítja – egyenletesebb lett. Elsősorban az év első hónapjaiban bővült a használat, májusban különösen, ez utóbbi a lejáró összegek felhasználásával is összefüggésben lehet, de a decemberi felhasználás aránya is magas.

Az MKB SZÉP kártyák adatai szerint a felhasználás területi megoszlása is jól követi az évszakokat, a pihenési szokásokat. 2014-ben például januárban a Budapest-Közép-Dunavidéki Régió súlya a felhasználásban közel 50% volt, ez az üdülési szezon csúcsára 25%-ra esett vissza, viszont novemberben már ismét 47%-os volt. Ezzel párhuzamosan a Balatoni régió súlya a januári 6-ról 25%-ra emelkedett augusztusban és novemberben ismét 6%-ra csökkent.

Hosszabb távon a SZÉP kártya felhasználási statisztikája vélhetően szorosan követni fogja a családok napi életét jelentősen befolyásoló olyan adottságokat is, mint az iskolaszünet, a hosszú hétvégék időzítése. Ilyenkor egyértelműen kimutatható a SZÉP Kártya-felhasználás megugrása, ezért ezeket majd figyelembe kell venni a havi statisztikai adatok összehasonlításában.

Lehoczky László az év végére a SZÉP Kártyára utalt összegek és a költések tekintetében egyaránt a 2013-as számok meghaladását, új rekordok elérését prognosztizálja. A jogszabályok változásának hatására, vélhetően még többen veszik majd igénybe a béren kívüli juttatást 2015-ben SZÉP Kártya formájában, amely a 450 ezer forintos értékhatárig változatlanul kedvezményes, 35,7%-os adózással adható.


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.