Budapest, Eger és Pécs voltak honfitársaink kedvencei a télen

A meghatározó magyar szállásfoglalási portál adatait összesítve a főváros vonzotta a legtöbb utazót a téli időszakban. Budapestet Eger és Pécs követte a dobogón, vendégéjszakákból viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes. A téli kikapcsolódások során a többség hotelt választott. Az 1-2 éjszakás tartózkodás volt a leggyakoribb. A téli időszakból egyértelműen a tavalyi év végi ünnep időszak hozta a legtöbbet a konyhára, a vendégéjszakaszám több mint fele decemberben valósult meg. Az összesített bruttó szobaár bevétel alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 14 546 forint volt, ami közel 9 százalékos növekedés előző évhez képest.

A Szallas.hu összesítette a 2023 decemberétől 2024. februárig tartó időszak eredményeit. Az ebbe a dátumtartományba eső távozási napokkal megtett foglalások darabszáma alapján Budapest, Eger és Pécs vezették a belföldi toplistát.

„A vendégéjszakák számát összesítve is hasonló a dobogósok rangsora, viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes”

– ismertette a részleteket Kelemen Lili, a portál sajtószóvivője, aki azt is hozzátette, hogy szinte azonosak a top település listák, ha csak a januári és februári eredményeket vizsgáljuk a tavaly december nélkül.

Eger
Eger

Télen is a magyar tengert választjuk?

A top turisztikai régiók közül a foglalási számok alapján télen Észak-Magyarország, Budapest és vonzáskörzete, valamint Nyugat-Dunántúl voltak a legnépszerűbbek a magyarok körében. Ugyanakkor a legtöbb vendégéjszakát Észak-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl után a Balatonon töltötték a magyar vendégek a téli összesítés szerint.

4 csillag, 2 éjszaka, wellness a tuti recept

A szezon foglalásainak 41 százaléka hotelbe, negyede apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 15 százaléka panzióba és 3 százaléka egyéb szállástípusba szólt.

„Az 1-5 csillagos hoteleket választó vendégek 58 százaléka 4, 37 százaléka 3 csillagos szállást foglalt”

– tette hozzá a sajtószóvivő.

Gonda Orsolya, a cég értékesítési csapatának vezetője elmondta, hogy a hotel partnerek visszajelzései szerint alapvetően a nagy, 4 csillagos házak azok, akiknek a decemberi ünnepek után is kedvezett a tél. A január és február leginkább a wellness-szállásoknak jelent kimagasló forgalmat, pláne ahol még termálvíz is van. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője megerősítette, hogy az attrakciók közül is a népszerű fürdőket emelné ki az örök klasszikus egri vár mellett. Így például a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő is keresettek voltak.

Az összesített bruttó szobaárbevétel alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 14 546 forint volt a télen, ami nem egészen 9 százalék növekedés az előző évhez képest. Az átlagos foglalási hossz 4,72 éjszaka volt.

„A foglalásaink 43 százaléka 1, 38 százaléka 2, 13 százaléka 3, 3 százaléka 2, kevesebb mint 2 százaléka pedig 5 vagy annál több éjszakára szólt"

– mondta Kelemen Lili.

Az összesítésből az is kiderült, hogy a december hozta a legtöbbet a konyhára: a téli vendégéjszakaszám 52 százaléka decemberben valósult meg, és a foglalások 46 százaléka decemberre szólt. Január 7-ei vagy későbbi távozási dátummal is voltak hosszabb foglalások. Ugyanakkor Gonda Orsolya elmondta, hogy a legtöbb hotel partnernél a téli időszakban a 2 éjszakás tartózkodás volt az átlag, amik főleg a hétvégékre összpontosultak, de a hétköznapokban érkező vendégek sem maradtak tovább.


Famászó bajnokságot rendeznek Tatán

Famászó bajnokságot rendeznek Tatán 

Igen, ilyen is van: a Magyar Faápolók Egyesülete nemzetközi előírásoknak megfelelő famászó bajnokságot rendez Tatán, az Öreg-tó partján.
Erre kell számítania annak, aki munkát keres

Erre kell számítania annak, aki munkát keres 

Szinte minden vármegyében lelassult a munkaerő-felvétel.
A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot

A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot 

Egyre nehezebb helyzetben a munkáltatók.
Dívák és királyok, régi slágerek és holdfényes koncertek:  idén még sokszínűbb a Paloznaki Jazzpiknik

Dívák és királyok, régi slágerek és holdfényes koncertek: idén még sokszínűbb a Paloznaki Jazzpiknik 

Igazi világsztárok, hazai előadók legjava, kedvezményes belépők.
Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen!

Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen! 

A következő hétvégén visszatérhetnek a múltba a látogatók egy eseménysorozat keretében Hévízen.
Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.