Budapesten tárgyalnak Európa turisztikai vezetői és szakértői

32 ország nemzeti turisztikai hivatalainak vezetői gyűlnek össze Budapesten november 22 – 24. között, a magyar fővárosban tartja a közgyűlését az Európai Utazási Bizottság (ETC). A turisztikai szakértők arról tárgyalnak, hogyan tudják Európa turisztikai vonzerejét közösen növelni a fontos küldőpiacokon, és közben megismerhetik a Magyar Turisztikai Ügynökség munkáját, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at és Budapest turisztikai értékeit is. 

Az Európai Utazási Bizottság 1948-as megalakulása óta, azaz már közel 70 éve azon dolgozik, hogy Európát vonzó, egységes turisztikai célpontként mutassa be a világnak a tagországok nemzeti turisztikai hivatalainak együttműködésével. 2011. után immáron másodszor kerülhet sor Magyarországon az ETC közgyűlésére. A Magyar Turisztikai Ügynökség a legutóbbi, a portugáliai Portoban tartott közgyűlésen hívta meg a bizottságot.

Ezzel vált lehetővé, hogy Magyarország fővárosa adhasson otthont a kiemelt jelentőségű tanácskozásnak.
A közgyűlés mellett több kerekasztal beszélgetést is szerveznek Európa turisztikai vezetőinek, ezeken tudják megvitatni a szakemberek, hogy milyen lehetőségek rejlenek az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és Kína piacaiban, és ezt a potenciált hogyan lehet együttesen kiaknázni.

Az ETC ezeken a piacokon úgynevezett "Operation Group"-okon keresztül, továbbá a visiteurope.com portál segítségével valósítja meg céljait. A tevékenységében kiemelt szerepelt játszik az online marketing, követve a célpiacok trendjeit. Az ETC marketingdöntéseit kutatásokra alapozza, amely kutatások eredményeit az egyes tagállamok önállóan is hasznosítani tudják.

Az ETC közgyűlése többek között azért kiemelten fontos, mert a nemzetközi turizmus a világ exportjának 7 százalékáért felel. A beutazó turisták 2015-ben a világ országainak összesen több mint 1.260 milliárd USD bevételt generáltak. Ennek a globális bevételnek több, mint 35 százaléka Európában realizálódott, amely 450,7 milliárd USD volt 2015-ben.

A legtöbb turisztikai szakfórumon elhangzik az az előrejelzés is, amely szerint az összes beutazó turista száma globálisan elérheti az 1,4 milliárd főt 2020-ra, és az 1,8 milliárd főt 2030-ra. Közép- és Kelet-Európa országaiba, így a Magyarországra beutazó látogatók számával kapcsolatosan pedig a becslések a világátlag kétszeresét kitevő növekedési rátát prognosztizálnak.

Az ETC-vel való együttműködés eredményeként nemcsak több információhoz jut a Magyar Turisztikai Ügynökség és rajta keresztül a magyar turisztikai szakma az Európán kívüli piacokról és a technológiai újdonságokról, hanem az együttes tevékenység eredményeként jelentős eredményeket érhet el a távoli piacokon is.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.