Csendes Olivér: tematikusan, célzottan, termék- és élményalapon kell kommunikálni

Az Österreich Werbung (ÖW) bécsi központjából érkezett Csendes Olivér, ahol innovációs igazgatóként közel két év alatt jelentős eredményeket ért el az osztrák szövetségi turizmusrendszer fejlesztésében. Mint ahogy lapunk 2024 áprilisában elsőként hírül adta, a fiatal turisztikai szakembert bízták meg idehaza a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalataként működő Visit Hungary irányításával. A vele készült átfogó és részletes interjút a Turizmus.com a minap közölte.

Arra a kérdésre, hogy a Visit Hungary (VH) vezetőjeként előnyt vagy hátrányt jelent, hogy képes más nézőpontból, elfogultság nélkül látni Magyarországot, azt válaszolta Csendes Olivér,

mindenképp előnynek tartja, hogy a szakmai tapasztalatai egy részét nemzetközi közegben szerezte, így a versenytársakra is rálátása van és a hazai kínálatot is ennek megfelelően tudja megítélni.

Ehhez hozzátette, hogy Magyarország színvonalas gasztronómiája és élménykínálata a közép-európai úti célok közül messze kiemelkedik. Kiváló adottságú desztinációink vannak, azonban az ide látogatók nem feltétlenül vannak ezzel tisztában, olvasható a vele készült interjúban.

Csendes Olivér / Forrás: MTÜ
Csendes Olivér / Forrás: MTÜ

Mint írják, ez év elején Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója már beharangozta a turizmusirányítás szervezeti átalakítását, amit a korábbinál jóval erősebb sales-támogatás és intenzívebb marketingkommunikáció szükségességével indokolt. Ezzel kapcsolatban az is kiderült, hogy ezek a feladatok most a Visit Hungary-ben összpontosulnak. Ennek kapcsán kiderül, milyen területek tartoznak a nyári kinevezés óta Csendes Olivér irányítása alá.

A kérdezett hangsúlyozta, hogy továbbra is az MTÜ látja el a stratégiai és szabályozási feladatokat, fenntartja és ápolja a turizmusdiplomáciai kapcsolatokat, valamint megszabja a stratégiai irányokat a hazai turizmus jövőjét tekintve.

A Visit Hungary-nek az MTÜ leányvállalataként 

elsődleges feladata a piacelemzés, az adatalapú termékmenedzsment és az üzletfejlesztés elősegítése mellett a nemzetközi és belföldi partnerségek kiépítése és fenntartása, valamint az átfogó marketing, forgalomélénkítés és kommunikációs tevékenység lesz.

Mindezt négy terület összehangolt munkája adja, tette hozzá a szakember.

A jelenlegi struktúra szerint a B2B-fókuszú üzleti együttműködésekért felelős csapatban dolgoznak az országspecialisták és a Kongresszusi Iroda (Budapest Convention Bureau) szakemberei, valamint a termékmenedzserek, akik a proaktív üzletfejlesztés jegyében kapcsolatot tartanak nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai piaci szereplőkkel is. A másik szakmai divízió a marketingkommunikációé, amely az egész éves, motívum-, érdeklődés- és élményalapú kommunikációról – a brandmenedzsmentről, a kampánytervezésről, valamint a PR aktivitásokról – gondoskodik. A harmadik csapatban pedig a digitalizációért és innovációért felelős szakértők vannak, akik között leginkább kutatókat, adatelemzőket és adattudósokat találunk. Negyedikként valamennyi szakmai terület tevékenységét az operatív működést támogató csapat munkatársai segítik jogi, gazdasági, pénzügyi, üzemeltetési és HR oldalról is. Ezen felül a Visit Hungary fogja össze a közel 90 tagból álló Tourinform iroda-hálózatot, és koordinálja hazánk legnagyobb környezetszépítő versenyét, a Virágos Magyarországot is.

Arra a kérdésre pedig, hogy feladatát miképp készül megvalósítani, a VH vezérigazgatója azt felelte, annak érdekében, hogy Magyarország kihagyhatatlan úti cél legyen minden potenciális utazó fejében

a nagyobb szezonális kampányok helyett inkább az egész éves kommunikációra helyezik a hangsúlyt. Ebben fontos szerepet kell, hogy kapjon a storytelling, ugyanis a klasszikus promóció helyett ő a személyesebb történetmesélésben hisz, amely jobban megszólítja a potenciális utazót, illetve a már korábban nálunk járt látogatókra is mélyebben hat. 

A lényeg, hogy tematikusan, célzottan, termék- és élményalapon kell kommunikálni, olvasható a vele készült interjúban.

 

 

 

 

 

 

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.