Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

A turizmusban kiemelten fontos a nemzetközi fenntarthatósági standardoknak való megfelelés, ami egyre inkább felismerésre kerül Magyarországon is – ezért is kiemelten fontos, hogy a Travalyst által is elismert Good Travel Seal minősítés megszerzéséhez már magyar nyelvű felkészülési program, illetve szintén magyar nyelvű audit is elérhető az Innotime Hungary Kft-nak köszönhetően.

Ez új lehetőségeket nyitott a hazai vállalkozások versenyképességének növeléséhez és támogatást nyújt az útjukat tudatosan tervező turistáknak is. Az érdeklődést mutatja, hogy egy év alatt 17 szolgáltatás (TDM szervezet, éttermek, kávézók, szállodák, vendégházak és attrakciók) teljesítette sikerrel a minősítési követelményeket - tájékoztatott a minősítő program hazai képviseletét ellátó Innotime Hungary Kft ügyvezetője, Nagy Júlia. 

Az öt szintű rendszerben a platinum, illetve gyémánt szint megszerzéséhez a Global Sustainable Tourism Council (GSTC) által meghatározott nemzetközi standardoknak min. a 75 százalékát teljesíteni szükséges, ami nagyon komoly teljesítményt jelent a vállalkozások részéről. Ezért is kiemelkedő, hogy a HumTour 2024. évi platina minősítése után most a hosszúhetényi StagLand Cabins, valamint a tamási DámPont Látogatóközpont is elérte a platinum fokozatot. Ezzel 17-re nőtt az összes minősített szolgáltatás száma Magyarországon.  

A StagLand Cabins koncepciója a modern kényelem és a minimális ökológiai lábnyom ötvözete.

Az épületek kis méretűek és kiválóan szigeteltek, a talajcsavaros alapok pedig lehetővé teszik, hogy a helyi terep adottságai érintetlenek maradjanak. A szálláshely már több rangos díjra is jelölt lett és elnyerte a Klasszis Top Design 2024 verseny „Legfenntarthatóbb szálláshely” díját is.

Stagland Cabins
Stagland Cabins
Fotó: Innotime

A StagLand Cabins szorosan együttműködik helyi turisztikai szolgáltatókkal, így az Almalomb étteremmel, amely a reggelikosarakat biztosítja, valamint a Hosszú Tányér étteremmel, amely egyedi gasztronómiai élményt nyújt. A szálláshely neve, a Szarvasok Földje, is a természethez kapcsolódik; a kabinok úgy helyezkednek el, mintha szarvasok legelésznének a domboldalon.

A jövőbeni fejlesztések között szerepel a kerékpáros turisták fogadására való felkészülés és az alternatív energiák telepítése, hogy a szálláshely teljesen önfenntartó legyen.

A StagLand Cabins célja, hogy népszerűsítse a fenntartható turizmust és bemutassa Hosszúhetény természeti és kulturális értékeit.

A DámPont Látogatóközpont 2020 óta várja a vendégeket. A mozgáskorlátozottak, illetve látás- és hallássérültek számára is akadálymentesített, energiatakarékos épületben kialakított kiállítás maga is természetes alapanyagokat használ.

A DámPontnak kiemelten fontos célja a fenntarthatósági szemléletformálás, éppen ezért évente több alkalommal szervez olyan programokat, amelyek célja a fiatalabb generációk környezeti fenntarthatóságra való nevelése. 

A DámPont támpont szeretne lenni a helyi turisztikai vállalkozások számára is, éppen ezért szoros kapcsolatot alakított ki a helyi vállalkozásokkal. A lakosság számára nyílt napokon mutatja be a kiállításon keresztül a város történetét és a helyi népi kultúra szellemi és tárgyi emlékeit, szervezett túráin pedig izgalmas, interaktív formában mutatja be az épületet körülölelő erdők élővilágát. 

DámPont
DámPont
Fotó: Retkes Tamás

Koncepciójuk, hogy kiállításával és szolgáltatásaival az összes érzékre hasson, ezt segítik kótolóprogramjai is, ahol helyi termelők termékei mutatkoznak be időről időre. A termékek jelentős részét pedig meg is lehet vásárolni – ezzel is hozzájárulva a helyi vállalkozások bemutatkozási lehetőségeinek bővítéséhez. 


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.