Egy jó munkahely a boldog élet alappillére

Persze most felmerülhet egyebekben a csaknem költői kérdés, hogy hát mégis, ki az, akinek a boldogsághoz arra van szüksége, hogy dolgozzon? Elsőre szinte képtelenségnek is tűnhet, hiszen alapvetően azért szokás dolgozni, hogy a vele megkeresett pénzből tudjuk fenntartani magunkat, teljesíteni a céljainkat, megvalósítani álmainkat.

Azt azonban nem árt tudni, hogy mivel a napjaink java része munkával telik, nem árt, ha szeretjük is, amit csinálunk. Így talán nem érződik majd akkora különbség a munkával töltött órák és a szabadidőnk között. Hogy kinek mi okoz örömet, az teljesen egyénfüggő, éppen ezért érdemes alapos önvizsgálatot tartani, mielőtt munkára adnánk a fejünket.

Mitől lesz jó egy munkahely?

Többek között attól, hogy olyat csinálhatunk, amit szeretünk, ami érdekel minket. Így ha például egészségügyi területen szeretnénk elhelyezkedni, mert ott tudjuk elképzelni a boldog munkás éveinket, akkor érdemes ellátogatni a https://budapestallas.hu/allasok/egeszsegugy-gyogyszeripar oldalára, ahol mindig a legfrissebb állások várnak ránk – természetesen a számunkra érdekes szakmacsoporton belül.

Azonban ennyi nem elég még ahhoz, hogy egy munkahelyet jónak nevezhessünk. Muszáj, hogy tisztességes bérezés mellett valóban a tudásunknak és végzettségünknek megfelelő feladatokkal bízzanak meg minket, valamint az sem árt, ha van előrelépésre lehetőség. Sőt, még a kollektíva sem mindegy, hiszen sokat számít, hogy milyen emberek között töltjük a napjainkat.

Hogyan találjunk rá az álommunkára?

A fentiekkel aligha tudna bárki is vitatkozni, hiszen megannyi felmérés igazolja, hogy a munkavállalók számára valóban sokat nyomnak a latban ezek a paraméterek. A kérdés már csak az, hogy hol találhatjuk meg ezeket a minden igényt kielégítő munkákat.

Többek között például a Budapestállás oldalán, ahol akár el is menthetjük a számunkra szimpatikus álláshirdetéseket. Sőt, fel is iratkozhatunk az értesítőre, ahol megadhatjuk, hogy számunkra mely szakmák, mely munkakörök lehetnek érdekesek, így az elsők közt értesülhetünk egy-egy új meghirdetett pozícióról.

Ne feledjük, a munkakeresés gyakorlatilag felér egy egész munkakörrel, vagyis mindennap kell vele foglalkozni, mindennap kell hol kisebb, hol nagyobb lépéseket tenni annak érdekében, hogy mihamarabb előttünk legyen az új munkaszerződésünk.

Ha ügyesen és céltudatosan végezzük ezt a tevékenységet, biztosan megtaláljuk az ideális állást.

Munka után édes a pihenés!

Persze nem azt szeretnénk sugallni, hogy minden egyes nap a lehető legtöbbet kell dolgozni önként és dalolva, ám ha szívesen járunk be a munkahelyünkre, az már fél siker. A másik fele pedig akkor jön, amikor eredményesen fejezünk be egy-egy feladatot, és úgy érezzük, ma sem keltünk hiába.

Ezek után sokkal jobban fog esni a pihenés, a családdal együtt töltött idő vagy akár a kedvenc hobbink is!


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.