Elkészült az új állandó kiállítás az orosházi múzeumban

Az intézmény csaknem 97 millió forintot nyert el az új állandó tárlat kialakítására a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiumának pályázatán. Az összegből egy újragondolt, korszerűsített és informatikai eszközökkel kiegészített állandó kiállítást alakítottak ki a csaknem 20 éve létrehozott helyett.

Józó Tamásné igazgató az MTI-nek elmondta, teljesen új, eddig nem látott tárgyakkal mutatják be Orosháza történelmét:

Nagy Gyula Területi Múzeum, Orosháza / Fotó: a múzeum weboldala
Nagy Gyula Területi Múzeum, Orosháza / Fotó: a múzeum weboldala

  • - A régészeti rész időszámításunk előtt 6000-től indul, és 1711-ig követi a település életét.
  • - A helytörténeti rész 1744-gyel kezdődik, amikor Zomba környékéről betelepítették a ma a városban élők elődeit. Itt a szocializmus időszakáig alakították ki a kiállítást.
  • - A néprajzi részen pedig arra összpontosítanak, hogy milyen, a Dunántúlról hozott hagyományokat őriztek meg a helyiek, miben különbözik például az orosházi konyha a békésitől, milyen volt régen az élet Orosházán, és milyen mesterségek léteztek a környéken.
  • - Az emeleti részen pedig létrehozták a dél-alföldi város egyik leghíresebb mesterembere, Thék Endre asztalos emlékszobáját.

Thék Endre (1842-1919) az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. Az ő gyárából kerültek ki a Hauszmann Alajos tervei alapján készült, a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában található Szent István-terem bútorai, de gróf Andrássy Tivadar budai villájának ebédlőjét is ő rendezte be.

Thék Endre - korabeli reklámanyag
Thék Endre - korabeli reklámanyag

A múzeum Thékhez köthető saját tárgyai közül mintegy húsz látható az új tárlaton; egyebek mellett az üzemében készült kerek asztal egy asztali lámpával, a pipája, továbbá restauráltatták a Thék-zongoragyárban készült pianínót és zongorát. Látható lesz az a Munkácsy Mihály Múzeum tulajdonát képező aranyérem, amelyet Théknek az 1888-as Országos Iparegyesületi Kiállításon ítéltek. Thék Endre portréja, mellszobra és első feleségének, Morbitzer Antóniának a márvány mellszobra, valamint második feleségének, Kleineisel Ilonának a portréja is a tárgyi emlékek sorát bővíti az új teremben.

Thék Endre egyik ikonikus munkája a régi Budavári Palotában / Fotó: pestbuda.hu
Thék Endre egyik ikonikus munkája a régi Budavári Palotában / Fotó: pestbuda.hu

Józó Tamásné kiemelte, hogy a bő másfél éves zárvatartás alatt Nekem, értem, velem elnevezéssel kampányt hirdettek, amelyhez sokan csatlakoztak: tárgyakat vagy azok digitális másolatait ajánlották fel a múzeumnak. Ezekből az - Orosháza múltját idéző - eszközökből az újranyitással egy időben egy időszaki tárlatot rendeztek be - közölte.

A kormányzati támogatás mellett az önkormányzat saját forrásából renoválták a múzeum homlokzatát és tetőszerkezetét is. Hétfőn az új tárlat szakmai megnyitóját tartották, a közönség szombattól látogathatja kiállítást.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.