Emlékházat avattak Szabó Magda századik születésnapjára Debrecenben

Tovább bővítették a korábbi emlékszobát, így most már egy egész épület őrzi az egyik legjelentősebbnek tartott magyar írónő emlékét.

Fonott copfok, egyszerű szabásvonal. A szürke ruha sokak számára lehet ismerős az Abigél című filmből. A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának udvarán kialakított emlékmúzeumban ezt az öltözetet is kiállították, az iskola tanulójaként Szabó Magda ugyanis ilyet hordott. De itt van az írógépe, a szemüvege és egy telefon is, amelyet ha felveszünk, az írónő szól hozzánk. Debrecen szülötte nagyon szerette egykori iskoláját, ahol halála után egy évvel emlékszobát alakítottak ki, ezt bővítették emlékházzá.

- Kinőtte magát azért, mert a szívünkben is sokkal nagyobb Szabó Magda, mint azok a tárgyak, könyvek, ruházatok, emlékek, fényképek, amelyek belekerültek egykor a szobába, most pedig az emlékházba - mondta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Az emlékház avatása kapcsán Papp László polgármester sorsszerűnek nevezte azt, hogy a reformáció 500. és a magyar református egyház alapításának 450. évében ünnepeljük a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakjának 100. születésnapját.  

- E szellemi örökség alapja az a református hit, amelyet a családi és az iskolai keretek között zajló kálvinista szellemű nevelés tett megingathatatlanná, amely élete végéig kiapadhatatlanul táplálta személyes életét és írói munkásságát egyaránt - hangsúlyozta a polgármester.

Az ünnepségen részt vett a családügyekért felelős államtitkár is. Novák Katalin köszöntőjében azt emelte ki, hogy Szabó Magda minden írásában ott van a magyar nemzeti karakter.

- Magyar író ő minden tekintetben, írásaiban ott van egytől-egyig a magyar gondolkodás, a magyar táj, a magyar emberek jellemző viselkedése, mondhatnánk azt is, írásaiban ott van a magyar nemzeti karakter - közölte a politikus.

Ugyancsak szerdán avatták fel azt a Szabó Magdát ábrázoló domborművet is, ami a Dóczy Gimnázium homlokzatán kapott helyet. A mű Juha Richárd alkotása.

Forrás: Dehir.hu


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.