Erőműből izgalmas EKF-helyszín: gőzerővel tart az INOTA Fesztivál

Szakmai konferenciával kezdődött csütörtökön, és családbarát vasárnappal zárul az első INOTA Fesztivál, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye az inotai hőerőműben. Száznál is több zenészt, dj-t, fényművészt és vizuális alkotót, illetve több ezer fesztiválozót várnak hétvégéig a szervezők.

Az első alkalommal megrendezett INOTA Fesztivál azzal a céllal egyesíti három fél – a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az NVC elektronikus zenei rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production – elképzeléseit, hogy kőbe vésett művészeti ágakon túlnyúló, a stílusdobozokból kitekintő programjával egy minden érzékre ható élménnyel gyarapítsa az ide érkezőket, növelve a Veszprém-Bakony-Balaton régió vonzerejét, nem utolsósorban pedig új, előremutató árnyalatot fessen a hazai fesztiválpalettára, közölték a csütörtöki nyitóeseményen a szervezők.

 

A nyár utolsó hétvégéjén az Inotai hőerőműben az ipari örökség és a kortárs kreativitás találkozik több mint 200 ezer négyzetméteren, olyan programokkal, mint az ipari területek kulturális újrahasznosításával foglalkozó, fesztiválnyitó Power of Possibilities inspirációs fórum, amit csütörtökön tartottak. A nyitónapon volt a Nils Frahm koncert, és a fesztivál mind a négy napján végignyúló nagyszabású RADIATIONS fényművészeti kiállítás, vagy vasárnap a kortárs színház- és táncelőadások, illetve a családbarát programok, ami gyerekeknek kreatív műhelyfoglalkozásokat jelent.

A fesztivál sokszínű  programja kivételes érdeklődést váltott ki: a szervezők legenyhébb becslése alapján is 15 ezer embert várnak erre a hosszú hétvégére, akiknek egy jó része határon túlról érkezik a nem mindennapi eseményfolyamra.

Az átfogó audiovizuális élmény megvalósulásáért közel 500 fényforrás, 400 szervezésben segítő dolgozó, 160 önkéntes, sokmillió lumen fényerejű lámpapark  és többszázezer Watt teljesítményű hangtechnika gondoskodik.

Forrás: MTI / Turizmus Online


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.