Magyar expedíció indul Szegedről Közép-Ázsia hegységeibe

A 21. században is tartogat még újdonságokat a Tien-san és a Pamír a tudósok számára - az SZTE geográfusai augusztus közepén indulnak útnak és veszik célba a hegyeket és két jelentősebb folyó völgyét.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Földrajzi és Földtudományi Intézet két oktatója, Sipos György és Barta Károly, valamint egy hallgatója, Vincze Ákos egyedülálló expedícióra indul a Tien-san nyugati és a Pamír hegység középső részébe, melyet Prinz Gyula, a 20. század egy jelentős magyar geomorfológus-geológusa is vizsgált egykor.

 

A tervezett kutatás a Nyugati-Tien-san és a Középső-Pamír folyóvízi teraszképződésére, valamint a hosszú távú lepusztulás ütemének számszerűsítésére fókuszál. A vizsgálatokhoz két folyó-, illetve völgyrendszert, a Nyugati-Tien-san területén található Zeravshan folyót és a Középső-Pamírban húzódó Bartang folyót választották. Ezek olyan területeken találhatók, ahol a jelenleg is zajló felemelkedés üteme, a fajlagos lefolyás és a felszíni kőzettan is nagyban különbözik.

A kutatás fő célja a két folyó bevágódási ütemének vizsgálata a folyamat során képződő folyóvízi teraszok anyagának laboratóriumi kormeghatározásával. Ez lehetőséget ad a kiemelkedésben tapasztalható térbeli különbségek számszerűsítésére is, ami pedig a régiót rendszeresen sújtó földrengések előrejelzéséhez nyújt értékes információkat.

Emellett a vizsgálatok kiterjednek a folyók medrében található ásványi üledékszemcsék elemzésére is, amivel a hegységek lepusztulásának mértékét lehet a legújabb kutatások alapján meghatározni. Ez azért fontos, mert az intenzíven kiemelkedő hegységek anyagának aprózódásával és mállásával jelentős mennyiségű szén-dioxid vonódik ki a légkörből, ami a klíma hosszú távú változása szempontjából lényeges tényező.

Mint Sipos György kifejtette, a vizsgálatok egyik fő kérdése, hogy lehetséges-e azonosítani a folyóvízi teraszképződés éghajlati vagy egyéb mozgatórugóit egy olyan aktívan emelkedő területen, mint a Középső-Pamír és a Nyugati-Tien-san.

A geomorfológiai kérdések mellett a Pamír és a Tien-san eljegesedésének története és az eljegesedéssel járó ciklusok völgyfejlődésre gyakorolt hatása sem teljesen ismert. A kutatás során gyűjtött minták vizsgálatával ezen folyamatok jobb megértésére is mód nyílik.

A helyszíni vizsgálatokat és a mintagyűjtést alapos térképező munka előzte meg, melynek során műholdfelvételek és domborzatmodellek segítségével vizsgálták a kiválasztott völgyek morfológiáját, a folyóvízi teraszok helyzetét és magassági viszonyait.

Ebben a munkában aktívan részt vett hallgatóként Vincze Ákos, aki tavasszal különdíjat érdemelt ki vizsgálataival az OTDK-n. A kutatási projektben, amely az eredmények értékelését követően 2025 novemberében zárul le, a Tádzsik Tudományos Akadémia Geológiai és Szeizmológiai Intézete mellett német, svájci és ausztrál felsőoktatási intézmények szakemberei is részt vesznek.

Forrás: SZTE


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.