Félezer önkiszolgáló kasszánál jár a Laurel

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1993 áprilisának elején alapították a vezető hazai retail-IT vállalatot, a Laurel Számítástechnikai Kft.-t. Az évek során számos úttörő megoldással is jelentkező cég egy másik mérföldkőhöz is elért: az első teljesen magyar fejlesztésű önkiszolgáló kasszájukból immár 500-at üzemeltek be, hazánk mellett több külföldi országban is.

A kereskedelmi informatikával foglalkozó vállalat annak idején 14 fővel indult, ez a létszám pedig mára mintegy tízszeresére nőtt. A cég a kezdetektől élen járt a boltok világát érintő, új nemzetközi vívmányok gyors meghonosításában, a hangsúly pedig az évek során egyre inkább az eleve a magyar piacra szabott, saját fejlesztésekre helyeződött át - tájékoztatta lapunkat a társaság. 

A Laurelnek 2013-ban Magyarországon elsőként sikerült engedéllyel rendelkező online pénztárgépet alkotnia, de ők hoztak létre Európában elsőként jól működő e-útdíj-fizetési rendszert is. Saját fejlesztésű kasszarendszerüket (Laura) mára mintegy 6000 ponton használják, az utóbbi években pedig önkiszolgáló kasszáikkal vívtak ki hírnevet maguknak. Utóbbi eszközeik száma az elmúlt egy évben nagyjából a duplájára nőtt, így mára 11 különböző boltláncban és 7 országban összesen 500 db üzemel.

 

Ennek is köszönhetően a vállalat 2022-ben mintegy 3,77 milliárd forintos árbevételt produkált, ami 31%-os növekedést jelent az előző esztendőhöz képest. „Az eredményeinken kívül arra is büszkék lehetünk, hogy a különböző megoldásainkkal mostanra 9 országban vagyunk jelen. Magyar cégként a nemzetközi piacon is versenyképes fejlesztéseink vannak, és a globális retailszektor nagynevű szereplői révén visszük hazánk jó hírét a világban” – fogalmazott Bessenyei István, a Laurel alapító-tulajdonosa.

A cégnél úgy tartják, a sikeres 3 évtized kulcsa, hogy az ágazat és a világ változásaira mindig gyorsan tudtak reagálni. Ennek megfelelően, ahogy azt Bessenyei Attila ügyvezető elárulta, most a talán legtöbbeket foglalkoztató mesterséges intelligencia került náluk fókuszba: „Egyre világosabb, hogy ez a technológia rövid időn belül nagyobb mértékben alakíthatja, rendezheti át a kiskereskedelmet, mint a fennállásunk 30 éve során bármi. Már évek óta foglalkozunk ezzel, folyamatosan építjük be a rendszereinkbe a mesterséges intelligenciát, és a következő, már küszöbön álló nagy innovációink egy része is ehhez a területhez kapcsolódik.”


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.